Egyszeregy

Zékárpát megint mellényúlt

2013. június 12. - bergerdaniel

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik Óbudát képviselő honatyája elég durva epic fail-be keveredett tegnap. Történt, hogy egy kilakoltatást akartak bizonyos "otthonvédők" (az idézőjel azért, mert információink szerint köztörvényes bűnözők és az itt már megénekelt elmebeteg Molnár F. Árpád is a díszes kompánia tagja) megakadályozni Kőbányán, sivalkodásukra pedig felfigyelt az említett jobbikos honatya, s mivel a dologból valószínűleg elsőre annyit fogott fel, hogy LEHET MENNI BANK ELLEN TÜNTETNI, rohant.

Mekkora pofáraesés lehetett neki, hogy a helyszínen köztörvényes rezsicsalókkal (tehát jobbikul: a nemzeten élősködő cigánybűnözőkkel), elmebeteg tényfeltárókkal és a pártot ezer más módon a csak a megjelenésükkel röhejessé tevő munkakerülő "otthonvédőkkel" találkozott? Rohant is el hanyatt homlok, de az esetből annyit egész biztos leszűrt, hogy legközelebb utánanéz, kiknek a segítségére rohan eszeveszetten. Kicsit a Gyurcsány-féle epic fail jutott eszünkbe, de említhetnénk az LMP "otthonvédőkkel" való nem régen történt kokettálást is. És sajnos ilyenkor nem számít, ha legközelebb már nagyon messzire hajtjuk el őket: a szavazópolgár annyit fog megjegyezni, hogy ezek még kiguglizni sem tudják, milyen elmebeteggel vagy munkakerülő rezsibűnöző-védőkkel ülnek megint le egy asztalhoz.

Z. Kárpát persze rögtön elhatárolódott az "otthonvédőktől", és erősek a kétségeink, hogy a rá szavazó polgárok, támogatóik az indexes nyilvánosság ellenére felfogták-e ennek a súlyát.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszeregypol.blog.hu/api/trackback/id/tr315357788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szkeptikus vagyok 2013.06.13. 09:19:23

Szerintem korrekt hozzáállás, ha az ember személyesen megy el a helyszínre tájékozódni, hiszen általában olyan esetekben fajul el kilakoltatásig az eset, amikor az áldozatoknak nem jut hathatós védelem, mert éppen nem "rejtett erőforrásokról" van szó, vagy nincs az említett személynek politikai kapcsolata.
Szerintem jóval szánalmasabb a posztoló hozzáállása, aki szerint a BANKnak mindig igaza van, és elég mindenről hallomásból tájékozódni, mert a MÉDIA mindig igazat mond.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2013.06.13. 09:19:38

Amennyiben lehet hinni annak amit az önkormányzat leírt, jogosan tették ki őket, nem egy esélyt kaptak. Devizahiteles esetében (még úgy is, hogy szerencsémre én nem vettem fel) viszont helyesnek tartom a kiállást, ebben az évben biztosan lesz fordulat a témában és borulni fog a bili.

SemBoga 2013.06.13. 09:25:32

vicces volt megnézni z-t a múltkori vízlevágásos jobbikos fellépés tükrében :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.13. 09:30:05

vicces, mikor szabad akaratból mennek a pofonért. :D

Tom Bradley 2013.06.13. 09:42:22

Te figyu!
Momentán le vagyok égve, minden aljamunkát elvállalok. Fideszéknél mennyit fizetnek egy ilyen cikkért?

szkeptikus vagyok 2013.06.13. 09:59:09

Szerintem is felháborító, ha valaki évek óta nem fizet semmiért.
De akkor szeretnék kérni egy kis felvilágosítást, hogy a rejtett erőforrások esetében miért nem piaci elvek mentén történik a döntés?
kuruc.info/r/2/113558/

Orbán miért csak a saját fajtáját támogatja?

Netuddki. 2013.06.13. 10:51:56

A lobbikosok síkhülyék...

kennyking 2013.06.13. 11:07:19

A libbelálisok síkhülyék...

nandras01 2013.06.13. 12:44:03

@szkeptikus vagyok:
"Szerintem jóval szánalmasabb a posztoló hozzáállása, aki szerint a BANKnak mindig igaza van"

esetleg rámutatnál arra is, hogy a posztoló merrefelé írja, hogy a banknak mindig igaza van?

márcsak azért, mert a poszt mindössze arról szól, hogy atomhülye jobbikos kevert atomhülye szalajtottak körül, majd megpróbált észbe kapni...

kúrórudi 2013.06.13. 13:52:04

@szkeptikus vagyok:

szerintem te jó nagy fasz vagy

kúrórudi 2013.06.13. 13:54:38

amúgy meg nem meglepő az eset....

egyrészt a jobbikosok segg hülyék
másrészt az összes jaj kibaszott velünk az az geci bank jó részéről de minden túlzottan egyoldalú és hangos történet jó részéről az derül ki előbb vagy utóbb hogy a jaj szegény áldozat a hunyó.....

szkeptikus vagyok 2013.06.13. 14:08:25

@nandras01: segítek
bank ellen tüntetni = banknak nincs igaza valamiben (ebbe még beletartozhat a bank jogos, de nem etikus viselkedése is), és erre fel akarom hívni a figyelmet.
@kúrórudi: idéztem egy másik egyszerű esetet (kuruc.info/r/2/113558/), ahol hasonló esetben új lakás jár az "áldozatoknak", és nem értettem, hogy miért van az, hogy c.igányt csak akkor lakoltatnak ki, ha éppen annyira lelakta a bérleményét, hogy feltétlen újat kell neki adni - közpénzből. Ezekben az esetekben nem szokott gondot jelenteni a kifizetetlen köztartozás sem. Ehhez tudnál valami építőt hozzáfűzni, hogy én is megértem, mitől mások ezek az esetek?

Közbiztonság Szilárd 2013.06.13. 14:34:26

Mondjuk aki 2-3 millió közötti közműtartozást fel bír halmozni, azt kurvára nem tudom sajnálni, ha kibasszák a lakásából.

Ugyanis nem szeretném én kifizetni helyette.
Gondolom, piára azért futotta nekik.

kúrórudi 2013.06.13. 15:25:22

@szkeptikus vagyok:
ki beszélt itt erről? ne moss, keverj össze dolgokat. világos h utálod a cigányokat meg a bankokat, pont olyan 1 bites agyad van mint a jobbikosoknak... z kárpát is pont ezzel az 1 bites agyával szopta be ezt az esetet. a fenti poszt pedig pont erről szól.

csárli hárper 2013.06.13. 15:47:13

de hiszen ebben a történetben nincs is bank...van önkormányzati lakásban élősködő "szarok a rezsire meg a kötelességeimre kiccsálád" meg egy buzgómócsing jobbikos, aki azt se tudja, hogy eljött otthonról...

nahogyverjemaszádba 2013.06.13. 15:47:53

@kúrórudi: te mekkora egy ratyi vagy ecsém...
szerintem tuti te írtad a posztot, és szeretnél több kommentet, mert érvek helyett csak mocskolódsz.
a stílusodból ítélve, vagy egy éretlen takonypóc vagy, vagy egy árufeltöltő a teszkóban...

kúrórudi 2013.06.13. 16:16:27

@nahogyverjemaszádba:
akkor most olvasd vissza magad te köcsög
szerintem magadról írtál

kúrórudi 2013.06.13. 16:17:55

@nahogyverjemaszádba:
te aztán igazán sokat érveltél szarzsák

Fejesrob 2013.06.13. 17:28:58

Nem értem ebben mi a gond?

Szólnak neki és rögtön rohan. Ez azt jelenti, hogy nagyon rendes srác.

A helyszínre érve látja, hogy balhés cigánycsalád, akik már a Kádár rendszerben sem fizettek soha rezsit, erre eloldalog.

Innen látszik, hogy értelmes is.

A köztörvényes rezsicsaló cigány pedig nem csak "jobbikul" nemzeten élősködő cigánybűnöző.

Fejesrob 2013.06.13. 17:41:58

@Közbiztonság Szilárd: Önkormányzati, azaz lakbér, víz, szemétdíj lehetett.

Ez azt jelenti, hogy a csóka mióta megkapta a lakást nem fizetett. Eleve nem is akart, mert a kirúgás nem 2 hetes dolog, hanem több éves és komoly menedzselési eljárás is van. (Hátraléktámogatás, fővárosi és kerületi támogatás). A kerületek szociális pénze nagyrészt egyébként ilyenekre megy el. Pld. kifizeti a kerületi "roma"-szervezet az öt éves hátralékot. A cigánycsalád persze nyaral tovább. Eltelik újabb öt év, ekkor ha szerencséjük van megint segít valaki, de tökmindegy, mert ez általában a kerületi adófizetők pénzéből van. Maga az önkormányzat is segít, évekig beleszarik a tartozásba.

Mellesleg az ilyenek hálából az épületet is szét szokták rendesen verni és a környék biztonságára is komoly kockázatot jelentenek. Valahol érthető, minden ingyen van nekik, évek alatt megszokták.

Nem is gondoltam, hogy ez a Kőbányai önkormányzat ilyen tökös, mert ezeket gyakorlatilag lehetetlen kirúgni, jogvédők tömegein kell átgázolni.

Gábris szomszéd 2013.06.13. 20:08:01

Szerintem Dani egy korrekt ember. Érdemes meghallgatni az ő véleményét is.

"A kőbányai kilakoltatás kapcsán elég szerteágazó vélemények jelentek meg, és többen tőlem is válaszokat kértek, ezért két dolgot tisztáznunk kell.
Egyrészt a szóban forgó magyar család esetében is leszögezem: semmiféle olyan magatartást és viselkedésmintát nem támogatok, amely ahhoz vezet, hogy valaki önhibájából közüzemi hátralékot halmozzon fel, vagy ne vegyen részt a közteherviselésben. Ez a múltban is így volt, és a jövőben is így lesz.

Gyermekvédelmi szempontból azonban minden esetben meg kell próbálni segíteni, annak érdekében, hogy a kiskorúakat ne szakítsák el családjuktól. Hozzá kell tennem, van az a pont, amikor a gyermeknek is jobb kikerülni a bajos közegből, és más mintákat látni, annak eldöntése azonban, hogy ez a pont hol található, a gyermekvédelmi szakemberek feladata, és ez a konkrét esetben eddig nem történt meg. Ez az oka annak, hogy közvetíteni próbáltam, ez mintegy fél-egy órát vett igénybe (az esemény reggel 8-kor kezdődött, én 13.30 körül érkeztem, hívásra). Ez is mutatja, hogy a Jobbik nem vonult fel, nem jelentett be demonstrációt a helyszínre és sajtótájékoztatót sem hívtunk össze, így a Jobbiknak nincs miért magyarázkodnia. Ugyanakkor ha hívnak, minden esetben kutya kötelességünk tájékozódni, leginkább a helyszínen, ahogy most is történt, és megkísérelni megvédeni a gyermekek alapvető jogait. A tekintetben azonban megértést kérünk, hogy szervezett politikai kiállást csak a jogilag egyértelműen ezer sebből vérző, jellemzően devizahitel-károsult családok eseteiben valósítunk meg.

Tisztelettel:
Z. Kárpát Dániel
süti beállítások módosítása