Egyszeregy

Szegedi vs. Jobbik, első felvonás

2013. április 19. - bergerdaniel

Nem véletlen a cím, mert én magam sem várok jobbat az egésztől, mint egy kiadós burleszkparádét, de olyat ám, hogy a Funky szerkesztősége hónapokig fog ebből élni. Aki nem tudná: ma délben lesz a Szegedi Csanád - Novák Előd per első tárgyalása, ahol Szegedi nem kevesebb, mint ötmillió forint nem vagyoni kártérítést követel többek között a derék Jobbik-alelnöktől, a Nemzet Kispapájától, a radikális jobboldal legkeményebb pitbulljától. Az említettől egy Magyar Nemzetben közzétett bocsánatkérő nyilatkozatot is elvár.

(Biztos leírták már többen, de akkor is: rettenetes évek elé néz a Jobbik, ha ezt a bolhaként ugráló, egyébiránt rendkívül szórakoztató összeesküvés-elméleteket gyártó alelnököcske képviseli a politikai trashtalkjukat az elkövetkező időszakban, legyen az bármekkora időintervallum. De már biztos megszokták az önszopatást, ennél jobban még Kövér sem fűtött alá jobban a saját pártjának 2002-ben, a híres akasztós megszólalásában, ami ugye akkor egy választási vereséget eredményezett.)

Foglaljuk össze, mit tudunk, valamint hogyan is jutottunk idáig. Szegediről múlt nyáron, egy kiszivárogtatott hangfelvételből derült ki, hogy egyik nagymamája zsidó volt, Kiderült az is, hogy erről ő 2010 decemberében szerzett tudomást, ezt a tézist legalábbis azóta hangoztatja. A hírre lecsapott a Jobbik-gépezet, Novák Előd gyakorlatilag másnap lemondásra szólította fel párt- és harcostársát, mondván: elfogadhatatlan, hogy valaki így akarjon Jobbik-politikus lenni, ráadásul még vesztegetéssel is megvádolta Szegedit. Tette ezt azért, mert kiderült: Szegedi több jobbikosnak is uniós állásokat, valamint nem kis összegeket ajánlott fel a párttársak némelyikének, ha tartják a pofájukat. Nyilván nem tartották, valamiért zavarta őket, hogy egy radikális jobber pártban ők egy zsidót segítettek. A legjobb az volt, hogy ezek után Vona Gábor lenyilatkozta, őket nem érdekli Szegedi származása, hiszen "a Jobbik soha nem volt rasszista párt", őket csak a vesztegetési kísérlet zavarta. Persze-persze.

Az ügy akkor vált érdekessé, mikor kiderült: Novák nem kevés összegeket kapott Szegeditől az EU-s költségtérítésből és pénzekből, ennek kiszivárogtatása után Novák napokig köpni-nyelni nem tudott. Ha mégis nyilatkozott, abban nyoma sem volt a magabiztos "kommunikációs zseninek" (ez nem vicc, valamelyik jobbos lapon olvastam ilyet, nem kizárt hogy önmagáról bírta ezt írni), hebegése újabb közröhejt vonzott be a pártnak, és mindenki meggyőződhetett véglegesen: lám-lám, ígérni ezek is nagyon jól tudtak, csak valahogy a pénzt ők is szeretik. Külön burleszkjelenet volt, ahogy minden létező híradó ezek után vágóképnek Novák májusi EU-zászló égetését mutatta, még egyet odaszúrva a kis alelnököcskének.

Mindezek - és persze azután, hogy Novák valamelyest összeszedte magát - Novák szabályos boszorkányüldözésbe kezdett Szegedi ellen, ami a radikális jobboldalon persze teljes elfogadásra talált, hiába, sosem volt kenyerük a következetesség. Ma ott tartunk, hogy Szegedi az EU-ban nyilvánosan megvédte Izrael Államot egy felszólalásában, de még előtte, sajátos alijázásként, felkereste Köves Slomó haszid főrabbit, hogy bocsánatot kérjen "az egész magyar zsidóságtól", valamint jelezte, szeretne ellátogatni Auschwitzba is. Sem Köves, sem a magyar zsidó hitközösség egyetlen tagja sem foglalkozik különösebben az üggyel, kimondható tehát, hogy Szegedi bennük sem talált szövetségesre. 

A per tehát ma délben kezdődik a VI. kerületi Markó u. 27.-ben (Fővárosi Törvényszék). 
Novák Előd három napja kelt Facebook-bejegyzésében szokásához híven fröcsögve zsidózik, nem meglepő módon a radikális kommentelők döntő többsége neki ad igazat. Novák nem érti, mégis milyen alapon perli őt egykori párttársa öt misire, mikor csak nem kellett volna hazudnia. Érdemes a linken végigolvasni a bejegyzést, a Novák-best of Top5-jébe szerintem bőven befér. Pedig az a mezőny sem gyenge.

(a fotó az origóról van)

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszeregypol.blog.hu/api/trackback/id/tr985234180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása