Egyszeregy


A Kósa-interjú tanulságai

2014. március 23. - bergerdaniel

Érdekes interjút adott Kósa Lajos Fidesz-alelnök, leköszönő debreceni polgármester a Népszabadságnak. Kiderül belőle például, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormány - Kósa szerint legalábbis egyértelműen - tudatosan kötötte meg a Fidesz-kormány kezét az utolsó pillanatban felvett…

Tovább

A Párttal, a néppel... győzünk?

Tegnap este már megvoltak a körvonalak, ma kora délutánra pedig a teljes, igazi értelemben vett, patyolattiszta baloldali összefogás létrejött, amit be is jelentettek a sajtónak okosan, jól. A listavezető - és valószínűleg így a miniszterelnök-jelölt egyszemélyben - Mesterházy…

Tovább

Jobbik és a történelem: ülj le, egyes!

Az, hogy Horthy Miklósnak szobra lehet Budapest belvárosában, engem már meg sem lepett. Van elég az országban, talán azt gondolják, majd így hozzászokunk. Az sem nagyon, hogy a Fidesz egyáltalán nem a zsidózástól vagy a szobor gondolatától határolódott el - sőt, el sem…

Tovább

Borbély József, az önjelölt kormányzó

Azt azért sosem gondoltam volna, hogy a bulvármédia ihlet meg egy olyan írást, ami most következik. Egyben megígérem, soha többet nem foglalkozom Hajdú Péterrel, van itt az Indexen elég blog, ami megtegye - teszik is, hálistennek/sajnos. A szerdai Frizbi felett azért nem lehet…

Tovább

Innen csak felfelé lehet...

Vadai Ágnes, mindenki kedvenc baloldali matrónája (Istenkém, hol van már Lendvai Ildikó!) alapból nem híres visszafogott, hovatovább a magyar politikai életben minimum elfogadható vélemények megfogalmazásáról, de amit most leadott, az azért tőle is igen szokatlan.  Iktatjuk a…

Tovább

Akit nem hívnak, az járt a legjobban

Ez a fent olvasható címmondat jutott eszembe, miután minden fellelhető anyagot átnyálaztam a tegnap még csak szűk körnek, ma már a nagy nyilvánosságnak is szóló szárszói dzsemboriról. Én ma a munkahelyemen voltam, Farkasházy Tivadar szerint nem vagyok a balliberális értelmiség…

Tovább
süti beállítások módosítása