Egyszeregy


András és a haverok

2014. április 05. - bergerdaniel

Schiffer András négy évvel ezelőtti felbukkanása óta a magyar politikai élet egyik legellentmondásosabb alakja. Vastagon benne van abban, hogy az LMP egy szimpatikus - már akinek - kis ellenzéki zöldpártból egy utálatos, nagyképű akarnok-erő lett, akik a saját önfejűségük miatt…

Tovább

A Kósa-interjú tanulságai

Érdekes interjút adott Kósa Lajos Fidesz-alelnök, leköszönő debreceni polgármester a Népszabadságnak. Kiderül belőle például, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormány - Kósa szerint legalábbis egyértelműen - tudatosan kötötte meg a Fidesz-kormány kezét az utolsó pillanatban felvett…

Tovább

A Párttal, a néppel... győzünk?

Tegnap este már megvoltak a körvonalak, ma kora délutánra pedig a teljes, igazi értelemben vett, patyolattiszta baloldali összefogás létrejött, amit be is jelentettek a sajtónak okosan, jól. A listavezető - és valószínűleg így a miniszterelnök-jelölt egyszemélyben - Mesterházy…

Tovább

Londonban, sej

Orbán Viktor Londonban találkozott David Cameron brit miniszterelnökkel, és ha már ott volt, szidta kicsit az EU-t, mert azok csúnyák és csak bántják a kormányt. Pedig a rezsicsökkentés, meg a zemberek elégedettsége, ugye. Szó se róla, hogy Cameronnál alkalmasabb rinyapartnert…

Tovább

Rákosi tapsolna örömében

Talán elhibázott döntés volt megdobálni Orbán Viktort Erdélyben, a gerillaakciót végrehajtó fiatalok nem tudhatták, mire készülnek megint. Pedig ha mögé néznek annak a felvetésnek, amit az Országos Választási Iroda elnöke mondott, gyönyörű lehetőségek villannak ám fel.…

Tovább

Akit nem hívnak, az járt a legjobban

Ez a fent olvasható címmondat jutott eszembe, miután minden fellelhető anyagot átnyálaztam a tegnap még csak szűk körnek, ma már a nagy nyilvánosságnak is szóló szárszói dzsemboriról. Én ma a munkahelyemen voltam, Farkasházy Tivadar szerint nem vagyok a balliberális értelmiség…

Tovább

Húzzatok ki a gátakra!

Nagyon ritka az, amikor egyetértek a Jobbikkal. Most azonban alá kell írni, hogy normális javaslattal álltak elő, nevezetesen, hogy halasszák el a parlamenti ülést, és minden honatya menjen ki segíteni az árvíz elleni védekezésben. Ezt a lépést csak szorgalmazni tudjuk, de persze,…

Tovább

Meglett az Együtt - MSZP összeborulás

Gyurcsányékat még mindig nem hívják

Ma az MSZP székháza előtt jelentette be Bajnai Gordon és Mesterházy Attila, hogy pártjaik 4 pontos szándéknyilatkozatot alkottak egymással karöltve, melynek nyilvánvaló célja a Fidesz-uralom megtörése. Ezt szándéknyilatkozatok fingása nélkül is tudtuk, már csak az érdekelne,…

Tovább
süti beállítások módosítása