Egyszeregy

Borbély József, az önjelölt kormányzó

2013. október 18. - bergerdaniel

Azt azért sosem gondoltam volna, hogy a bulvármédia ihlet meg egy olyan írást, ami most következik. Egyben megígérem, soha többet nem foglalkozom Hajdú Péterrel, van itt az Indexen elég blog, ami megtegye - teszik is, hálistennek/sajnos. A szerdai Frizbi felett azért nem lehet átsiklani, mert az egyik vendég egyrészt puszta műsorba történő behívása, másrészt kvázi kiröhögtetése mögé nézve is elgondolkodtató, ki ez az ember. A lényeget ugye hallhattuk a műsorban, ezekre nem is térnék most ki, mindössze szeretnék egy gyorstalpalót megírni, miért jelenthet akár veszélyeket is Borbély József kvázi politikai szerepvállalása azon túl is, hogy épeszű embereknek nyilván tényleg röhejes a felvett szellemiség.

Ha türelmesen végigböngésszük a Borbély által Apostoli Magyar Királyság fantázianévvel életre hívott, szerintük jelenleg is regnáló Királyság honlapját (link nincs, én nem generálok nekik forgalmat - Szily László viszont csodálatosan összefoglalta a lényeget múlt tavasszal), nagyon sok óráig kacaghatunk gondtalanul. Ha valaki lusta guglizni, itt van néhány lényeges pont:

  1. Borbély 2009-ben egy reggel arra ébredt, hogy Magyarország királyság.
  2. 2011-ben egy gerillaakció keretében (állítólag) "partra szállt" Visegrádon, és a köztársaság zászlaját lecserélte az Apostoli M. Kir. dicső lobogójára
  3. Még ez előtt "betiltotta minden magyarországi párt működését", Orbán Viktor azóta sem nem miniszterelnök, sem egyéb közfeladatot nem lát el, csupán egy "illegitim párt elnöke".
  4. A bíróságokat Borbély egyetlen tollvonással megszüntette.
  5. Rendőrség helyett immár csendőrség van: a csendőrök fizetése nettó havi 1500 Szentkorona
  6. A szentkorona az új pénzünk, mindenkori árfolyama 200 forint. Borbély akkora istencsászár, hogy befolyásolja az amerikai dollár pénzpiaci árfolyamát is: ezt egy az egyben váltják a szentkoronával, hiába ér az átlagosan 220 forintot
  7. Adó nincs, így "nő majd a vállalkozási kedv". A vállalkozásoknak a Magyar Szentkorona Bank ad majd kamatmentes, 20 ezer szentkoronás hitelt.

Eddig a Borbély-program. Ezek többségét tavaly február 29-én mondta a Várban, éppen 70 érdeklődő előtt: azóta érdekes fordulatot vett a Kormányzó sorsa, több ízben is.

Tavaly december 7-én egy magánvádas rágalmazási per azzal zárult, hogy Borbélyt kommandósok kísérték az IMEI-be (Igazságügyi Elmemegfigyelő, ha így jobban tetszik), ahonnan egy hónap után kiengedték. Ügyvédje szerint a teljesen elzárt Borbély agyvérzést is kapott fogsága alatt - erről azóta semmilyen bizonyíték vagy további információ nincsen.

Két héttel ezelőtt a Szily-cikkben is említett Tauzin Krisztina "altábornagy asszony" vezetésével puccsot kíséreltek meg Borbély ellen. A TEMPO weboldalán (ebből a pártból növesztette Borbély az ApMKir-t) közzétett kiáltvényban Tauzinék több ízben is leírták, hogy Borbély minősíthetetlen hangon beszélt velük, gyakorlatilag nem egyszer ordítozásig és ajtócsapkodásig fajult a dolog: a veszekedés lényege Tauzinék szerint az volt, hogy a Kormányzó elzavarta őket pénzt "szerezni". Utóbbira nem tértek ki bővebben.

Borbély József már nem a régi - a lendület sem töretlen

Evezzünk kicsit más vizekre, és nézzük meg, kik támogatták akár a - szerintük - nyilvánosság erejével, vagy - szintén csak szerintük - "rendszerbomlasztó perekkel" Borbélyt és kis, de nagyon elszánt csapatát.

Egyikük Minda Zoltán, a szerinte korrupciós ügyek leleplezésével, hozzá korábban közel állók szerint csak saját megélhetését biztosító hazafi. Minda bár mostanában a szélsőjobbal kokettál - két ízben is vendég volt Budaházy György rádióműsorában - az interneten nagyjából egy éve közröhejt váltott ki, mikor a szobája falán egy majdnem egy négyzetméteres Lenin-portrét vettek észre a szemfüles netezők. Ez Mindát nem érdekli, a "rendszerbomlasztó" pereket továbbra is folytatja.

Bizonyos körökben ismert, széleskörűen csak pár napig látott szélsőjobboldali figura egészen fél évvel ezelőttig a Borbély-rendszer feltétlen híve volt: SoDI (polgári nevén Kiss Endre Farkas, a 2007-es Szetey-botrány kiváltója), a 2006-os kormányellenes tüntetéseken gyakran feltűnő önjelölt publicista is segítette az ApMKir terjeszkedését úgy, hogy több barátját is bevonta a dologba. Utóbbiakra bőven jellemző, hogy az első perctől vakon hittek Borbélynak. SoDI sem úszta meg egyébként a közröhejt: tavaly januárban a Velvet foglalkozott vele bővebben (SZIGORÚAN +18!!!). Bár nyilván ez nem volt neki gond - blogjai szerint mindig is hírnévre vágyott, ha kimondatlanul is. Kétes hírnév, de ez is valami.

SoDI szerint ez a kép vicces

A poszt elején leírtam, hogy ennek az egész Borbély-ügynek van egy szomorú tanulsága: mégpedig hogy nem is olyan kis számú embert bármivel rá lehet venni bármire egy bizonyos intelligenciaszint alatt. A devizahitelek sorozatos bedőlése és a törlesztőrészletek drasztikus emelkedése nem kis mértékben hajtotta a vizet Borbélyék malmára: rengeteg elkeseredett devizaadós csatlakozott a TEMPO-hoz, vagy hangoztatta annak zavaros és ép ésszel megnézve kissé röhejes nézeteit, melyek minden alapvető közgazdasági tudást nélkülöznek.

Isten őrizzen, hogy bárkit bármikor megfosszanak a demokratikus szavazójogától, ezt egyetlen ország sem engedheti meg. De azt nagyon szépen kérem, vizsgáljuk felül, hogy milyen emberek milyen hülyeségekkel etetnek erre sajnos fogékony polgártársakat, mert a Borbély-ügy is világosan bizonyítja, hogy Magyarországon a hülyekultusz továbbra is virágzik. Pedig elég egy EZO TV is!

Ezeknek holnaptól sóbánya

Aki nem jégbe fagyasztva töltötte a tegnap estét illetve az azóta eltelt fél napot, az már tudja, hogy hazánk aranylábú labdarúgói történelmi, 8-1 arányú vereséget szenvedtek Amszterdamban az utolsó előtti VB-selejtezőn. A vereség után Egervári Sándor gyakorlatilag még az öltözőben lemondott, helyére ideiglenesen Csébi Sándort nevezték ki. Csodával még meglehet a második, pótselejtezőt érő hely.

Eddig a hír, és akkor most a szomorú valóság: a magyar labdarúgás évszázados mélypontján van. Megbukott Csányi, megbukott mindenki, aki ebbe valaha több pénzt akart ölni, morális mélyponton vannak az unatkozó, nagy pofával nyilatkozó futballcelebek Dzsudzsák Balázstól Németh Krisztiánig. Utóbbi annak ellenére érdekes, hogy Csányi még kinevezésekor leszögezte: nem lesznek bulizgató focicelebek. Munka lesz, újjáépítés lesz, Egervári és a vb-bronzérmes u20 válogatott jelentik a jövőt.

Munka és újjáépítés nincsen. Adóforintból stadionépítés viszont nagyon is. Nézzük csak meg egy infografikán, mi pénz ez:




(via Buksza és 444.hu)

Londonban, sej

Orbán Viktor Londonban találkozott David Cameron brit miniszterelnökkel, és ha már ott volt, szidta kicsit az EU-t, mert azok csúnyák és csak bántják a kormányt. Pedig a rezsicsökkentés, meg a zemberek elégedettsége, ugye. Szó se róla, hogy Cameronnál alkalmasabb rinyapartnert nehezen találhatott volna ez a félanglomán magyar PM, a britek már hosszú évek óta úgy utálják az Uniót, mint a szart. A németországi helyzetet leszámítva - mert azzal azért nem lehet versenyezni - a britek faszán kezükben is tartják az EU belgazdaságát. Ez utóbbi úgy működik, hogy az EU beszól valamit Cameronéknak, azok tagadnak, vádaskodnak, mutogatnak. Az EU rámutat, hogy miben nincs igazuk, és lesznek szívesek követni az irányelveket, ha már benne vannak egy tagokat tömörítő szervezetben. Ekkor jön a britek aduásza: akkor kilépünk, és támaszkodjatok Kelet-Európára. Ekkor az EU általában bekussol.

Szóval mondhatjuk, tanítómesteréhez érkezett nyalni eszmét és tapasztalatot cserélni Viktorunk, a kicsit keménykezű, de a feladatát annyira rosszul mégsem végző David Cameronhoz (persze, Gordon Brown-nál nagyobb istenbarmát a brit politika még jó darabig nem fog tudni kitermelni - így könnyű elvárásoknak megfelelni).
Tette ezt annak ellenére, hogy a The Economist hosszú jegyzetben figyelmeztette: ne gondolja magát Cameron mögött a második legnagyobb európai politikusnak, mert lássuk be: ég és föld van Cameron konzervatív és Orbán mutyikormányzása között.

Orbán előadást tartott The Role of Europe's trading values címmel, kinti lapok szerint a közepesnél nagyobb sikerrel. Bajnai Gordon szerint Orbán fél a kinti magyaroktól, nem lehet ugyanis véletlen, hogy nem került sor a kinti diaszpóra néhány képviselőjével.


Ja, hogy ennek a posztnak mi a tanulsága? Az, hogy a The Economistnak kurvára igaza van.

Stadion van? Nincs?! NEM IS LESZ???

Azt eddig is tudtuk, hogy egy kihelyezett kormányülés nagyon vicces dolgokat hozhat ki magából, de a mai székesfehérvári talán a legjobb a három éve történők közül. Történt ugyanis, hogy Vezérlő Elnökünk egy szívből jövő, fájdalmas "áuáuáu"-val reagált arra, hogy Cser-Palkovics közölte vele: a jövő évi választásokig biztosan nem lesz új futballstadion Székesfehérvárott.

Drága olvasóim, tegyük most félre picit minden ellenérzésünket, és nézzük meg közelebbről, mit jelent ez a fájdalmas segélykiáltás. Orbán Viktornak fontos a magyar sport ügye, Orbán Viktor stadiont akar Fehérvárott (meg a saját kertjében, ami valószínűleg el is készül jövő tavaszra). Az ország miniszterelnökének fáj, hogy Magyarország egykor volt koronázó városában nincs európai szintű stadion. A jégpálya oké, de kell stadion is, mert az nem állapot, hogy csak Felcsúton és az Üllői úton legyen európai értelemben vett, UEFA-szabványoknak megfelelő aréna.

itt visszatérthetünk az utálathoz, ismét ökölbe szoríthatjuk kezeinket, amit ez a hír hoz ki belőlünk. Kinek kell elmondani, hogy odafönn is megértsék: van fontosabb a kibaszott stadionoknál? Ne jöjjön nekem senki EU-s boszorkányüldözéssel, sport szükséges felvirágoztatásával, mert egyszerűen irreleváns magyarázatok ezek az ország jelenlegi helyzetében. A költségvetés, az egészségügy, az oktatás mind évtizedes mélyponton vannak, és ezt a jelenlegi kormány okozta. Amikor pedig számon kérik mondjuk a részvények csökkenését, a futball nevetségességét, akkor uzsorásozzák le a bankvezért, mert biztosan ő tehet róla. Hogyne. Csak éppen Csányi még ért is hozzá (a bankrendszerhez és a gazdasághoz, a futballmenedzsmenthez kicsit sem).

Vagy ha már annyira, de annyira sportot akarunk felvirágoztatni, muszáj annak a labdarúgásnak lennie? Senkinek nem jutott még el az agyáig, hogy akkor sem lesz világverő bajnokságunk, ha a GDP akár felét beleöljük? Lehet jönni nekem a válogatott jelenlegi esélyeivel, csak az demagógia: a keret fele továbbra is külföldön játszik (vagy ott sem hagyják, lásd Koman Vladimir esetét). Látta már valaki, milyen körülmények között edzenek az olimpiai bajnok kajak-kenusaink? Járt már valaki vívótermekben, hogy szemügyre vegye a körülményeket? 

Rákosi tapsolna örömében

Talán elhibázott döntés volt megdobálni Orbán Viktort Erdélyben, a gerillaakciót végrehajtó fiatalok nem tudhatták, mire készülnek megint. Pedig ha mögé néznek annak a felvetésnek, amit az Országos Választási Iroda elnöke mondott, gyönyörű lehetőségek villannak ám fel. Persze ha nem székelyek voltak, tehát egyáltalán nincsen magyar állampolgárságuk, akkor csak simán balhézni volt kedvük.

De ne kanyarodjunk el az akció jogossága felé, maradjunk témánál. Pálffy Ilona a Hír TV-ben ecsetelte, milyen változások lesznek jövőre, mikor mindenki leadja majd papírfecnijét, bár az is igaz, hogy hiába, no de ez is mindegy. Ami borzasztó a dologban, hogy Pálffy Ilona felvetése szerint:

„Feladhatja postán abban az országban, amiben lakik, feladhatja postán a Nemzeti Választási Iroda részére ezt a levelet, de eljuttathatja a választást megelőző 15. naptól az adott országban lévő konzulátusokra, nagykövetségekre. Ott majd lesz egy ilyen postaládának nevezett urna, ahol nem kell semmit sem igazolni, hanem bedobhatja. De bedobhatja akár az egész faluét is, hogyha valakit megbíznak azzal, hogy szedje össze, és vigye már be a konzulátusra, mondjuk Csíkszeredára ezeket a levélszavazatokat, borítékokat. Áthozhatják Magyarországra, ott is fel lehet adni postán. És Magyarországon is, a választás napján majd lesz minden választókerületben egy kijelölt szavazókör, ahol szintén leadhatók ezek a levélszavazatok.”

Ez kész. Rákosi Mátyás, ha élne, sírva könyörögne egy ilyen elnökasszonyért, aki gyakorlatilag legalizálta volna a kékcédulás választásokat - mert nem voltak azok, csak senki nem mert szólni a rendszerváltásig - mert ez valami olyan szintű baromság, ami még a Kiskopasznak sem jutott volna eszébe soha. Mennyi benzint spóroltak volna! Csak megkértek volna egy megbízható kádert, az összegyűjti, igazolás nélkül bedobja, kész is vagyunk, lehet garázdálkodni. Ne legyen igazam, de a Fidesz is erre készül, és ha ezt meg merik tenni, mi jön még?

Nem véletlenül említettem azonban, hogy van azért ebben lehetőség is: szépen leszavaz mindenki egy olyan pártra, ami még véletlenül sem a Fidesz, ezeket összegyűjtik, bedobják. Mert ugye akkor az ellenzék szavazóinak sem kell igazolványt mutatniuk, nem igaz? Kormányváltás az elszakított területekről, mekkora lenne már! 

Napnál világosabb, hogy ezek már tényleg mindent meg mernek engedni maguknak. Lehet kommentelőt perelni, lehet fontops fejlesztések helyett stadiont építeni (tudjuk ma már: a kurva nagy semmire), lehet választási csalást előkészíteni. Lehet hazudozni miniszterelnökként a gazdasági helyzetről, lehet bankvezért csicskáztatni. lehet ezt a birka népet addig nyúzni, míg csak bőr van rajta, és ha valaki szól érte, akkor lehet Redingezni és Bajnaizni is. Mi meg, persze, hagyjuk. Előre a Fülkefor 2014-ért!

UPDATE (07.28.)Pálffy Ilona közleményben magyarázta el, mi is ez az egész. Eszerint:

"Ez úgy történik, hogy a szavazólapot beteszik egy teljesen üres borítékba, amire nincsen ráírva semmi. Ezt a lezárt borítékot pedig belerakják egy másik borítékba, amelyben benne van az, hogy ki az, aki szavazott.
Ezt a levélcsomagot kell feladni a Nemzeti Választási Iroda címére. Azt, hogy abban mi van, hogy ki kire vagy melyik pártra szavazott, senki nem láthatja. Ugyanis a levelek feldolgozásakor csak a külső borítékot bontják fel, amelyben ott van a neve annak, aki szavazott, megnézik, hogy valóban regisztrált-e a választásra, és megfelel-e minden feltételnek, például, hogy a belső boríték le van-e ragasztva."

 

Viszont a belső borítékokat senki nem fogja látni.

Innen csak felfelé lehet...

Vadai Ágnes, mindenki kedvenc baloldali matrónája (Istenkém, hol van már Lendvai Ildikó!) alapból nem híres visszafogott, hovatovább a magyar politikai életben minimum elfogadható vélemények megfogalmazásáról, de amit most leadott, az azért tőle is igen szokatlan. 

Iktatjuk a vele frissen megjelent interjút (legalábbis részletét, mert az eredeti helyen, a 11. kerületi Hírhatár weboldalán már nem található meg): itt van. Lássuk a legjobbat:

– Tételezzük fel, hogy a feljelentés létezik. Mire gondolt, amikor értesült róla?

– Ez természetesen Orbán velejéig rohadt rezsimjének a támadása.

 

Az amúgy kormánypártisága miatt igen hiteltelennek mondható Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a DK 0.4%-on áll a biztos pártválasztók körében. Ha az a cél, hogy az őszi nagy kampányrajtra ebből ennyi se legyen, akkor a legjobb utat választotta az önjelölt pártököl. Érdekelne, Gyurcsány Ferenc hogy reagál arra, hogy Vadai habzó szájjal anyázza a rezsimet, bár a "Jól alszik, Viktor?" című performansza után lehet, hogy még helyesli is.

Akit nem hívnak, az járt a legjobban

Ez a fent olvasható címmondat jutott eszembe, miután minden fellelhető anyagot átnyálaztam a tegnap még csak szűk körnek, ma már a nagy nyilvánosságnak is szóló szárszói dzsemboriról. Én ma a munkahelyemen voltam, Farkasházy Tivadar szerint nem vagyok a balliberális értelmiség része, amivel mélyen egyet is értek. Nem, drága trolljaim, semmilyen sértődöttség nincs ebben az előző mondatban: konkrétan örülök neki, hogy a beszámolók elolvasásán kívül kívül az égadta világon semmilyen közöm nem volt a rendezvényhez. 

Nem akarok ugyanis olyan baloldalt - tovább megyek: semmilyen ellenzéket - látni, ahol ez a leszerepelt bohóc, ez a szerencsétlen Rádiókabaré-hagyaték dönti el, ki tartozik a liberális értelmiséghez. Ahol megjelenik Puch László, emlékeztetve a kormányoldal amúgy is szaporodó (hogy a francba, nem értem amúgy) táborát a ballibek egykori visszaéléseire. Ahol szóviccel a savanyúsága miatt a Rádiókabaréból is évekkel ezelőtt kiebrudalt, magát humoristának képzelő bohóc, A táblák, meg kell hagyni, viccesek, van is egy nagyobb összegem arra, hogy Teddynek legalább ehhez nem is volt semmi köze.

Ez ugyanis, feleim, rohadtul nem más, mint a saját, állítólag támogatott politikai oldal profi és tudattalan lejáratása. Habzó szájjal röhög az index, a 444, a hvg. Habzó szájjal röhögnek az olvasók is, és most durva dolog jön ám: bizony habzó szájjal röhög a kormánypárt és annak szavazói is.

Ennél jobb kampány ugyanis nem lesz, ami a győzelmüket elősegítené. Az emberek megnézik, elolvassák, hogy mi volt ma Szárszón, és nem szavaznak a pöcsölő Együtt-MSZP tengelyre. látják azt, hogy Sas-kabaré megy a tévében, olvassák, hogy Farkasházy hisztis picsaként hajította ki az indexeseket egy teljesen jogos visszakérdezés után, és egész egyszerűen belátják, hogy ezekkel nem érdemes, komolytalan az egész banda. Tökéletesen igazuk is lesz.

Akkor pedig még minimum öt év trafikmutyi, narancsmaffia, Kövér László vár ránk, feleim. esetleg Orbán megunja, és Szíjjártó Petike lesz a miniszterelnök. Akkor majd lehet megint okosakat írni a Hócipőbe, meghívni a szalámitolvajt Szárszóra, indexes újságírókat kihajigálni, és okosakat mondani arról, kivel lehet lenyomni a Fideszt. A baloldal hibája, hogy nem tanul semmiből, s nem látja, hogy erre a jelenlegi narancsmaffia kegyetlenül le is csap.

(a képet a 444.hu-tól loptuk.)

Zékárpát megint mellényúlt

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik Óbudát képviselő honatyája elég durva epic fail-be keveredett tegnap. Történt, hogy egy kilakoltatást akartak bizonyos "otthonvédők" (az idézőjel azért, mert információink szerint köztörvényes bűnözők és az itt már megénekelt elmebeteg Molnár F. Árpád is a díszes kompánia tagja) megakadályozni Kőbányán, sivalkodásukra pedig felfigyelt az említett jobbikos honatya, s mivel a dologból valószínűleg elsőre annyit fogott fel, hogy LEHET MENNI BANK ELLEN TÜNTETNI, rohant.

Mekkora pofáraesés lehetett neki, hogy a helyszínen köztörvényes rezsicsalókkal (tehát jobbikul: a nemzeten élősködő cigánybűnözőkkel), elmebeteg tényfeltárókkal és a pártot ezer más módon a csak a megjelenésükkel röhejessé tevő munkakerülő "otthonvédőkkel" találkozott? Rohant is el hanyatt homlok, de az esetből annyit egész biztos leszűrt, hogy legközelebb utánanéz, kiknek a segítségére rohan eszeveszetten. Kicsit a Gyurcsány-féle epic fail jutott eszünkbe, de említhetnénk az LMP "otthonvédőkkel" való nem régen történt kokettálást is. És sajnos ilyenkor nem számít, ha legközelebb már nagyon messzire hajtjuk el őket: a szavazópolgár annyit fog megjegyezni, hogy ezek még kiguglizni sem tudják, milyen elmebeteggel vagy munkakerülő rezsibűnöző-védőkkel ülnek megint le egy asztalhoz.

Z. Kárpát persze rögtön elhatárolódott az "otthonvédőktől", és erősek a kétségeink, hogy a rá szavazó polgárok, támogatóik az indexes nyilvánosság ellenére felfogták-e ennek a súlyát.

Húzzatok ki a gátakra!

Nagyon ritka az, amikor egyetértek a Jobbikkal. Most azonban alá kell írni, hogy normális javaslattal álltak elő, nevezetesen, hogy halasszák el a parlamenti ülést, és minden honatya menjen ki segíteni az árvíz elleni védekezésben. Ezt a lépést csak szorgalmazni tudjuk, de persze, hogy néhány üdítő kivételtől eltekintve mind a seggét mereszti.

Az a helyzet, hogy ennél jobban nem lehet bizonyítani azt, hogy tényleg a népért vagytok. Azt is el tudom fogadni, hogy Rogán - hogy kurvára nem munkaruhában, az most mellékes - píár-célból kiment döngölni, Gyurcsány a Rómain homokzsákol (ez már inkább hasonlít a tényleges akarásra), de az, hogy a miniszterelnök kimegy munkálatokat ellenőrizni, na, hát az embernek a bicska kinyílik a zsebében. Hát tényleg nem volt ott senki, aki nyalás helyett adott volna egy lapátot a kezébe, vagy legalább egy zsákot?

De hogy ez a poszt se kenegesse hájjal a Jobbikot, azért azt is hadd tegyem hozzá, hogy elmész te a picsába, Volner János. Nem nyilatkozgatni kell mögötted a kiömlő Dunával, hanem minimum vezetni azt a teherautót, ami a homokot szállítja A pontól B-be. Én elhiszem, hogy kurva jó vágókép, csak nem pont erről szól a dolog.

És akkor még meg sem kérdeztem: hol van Mesterházy vagy Bajnai? Ugye nem a cicaharc foglalja le őket?

 

Itt lehet jelentkezni önkéntesnek, vagy további fontos infókat megtudni.

 


UPDATE:



Forró szeretettel köszöntjük Drága Vezetőnket!

ORBÁN VIKTOR, Magyar Szabadságharcos Népünk Legelső Vezetője ma tölti be életének 50. születésnapját. Ez alkalomból, ahogy azt jó Néphez, szeretett hazájukhoz hű Polgárokhoz illik, szinte senki sem hagyja ki saját magát az ünnepélyek szervezéséből, s a Polgári Műszakok bejelentése már tegnap tetőzött több, mint 50-nél. Többet azért nem rendeznek a dolgozók, mert logikai képtelenség, hogy Drága Vezetőnk ennél többre eljusson egy nap. Cikkünk most összefoglalja a legfontosabb eseményeket és tudnivalókat.

orbán paintelt.jpg

Drága Vezetőnk tegnap a tőle megszokott szerénységgel, már-már kissé pironkodva fogadta a Magyar Rádió 180 perc című reggeli műsorában a közmédia dolgozóinak dalban elmondott köszöntőjét. Ezután, ahogy már annyiszor, dörgedelmes szónoklatot intézett Népéhez, a Polgárok őt hallgató millióihoz. Ebben keményen támadta többek között a kapitalizmus belülről is rohasztó leggonoszabb képviselőjét, az Európai Uniót, akik a héten ismételten kirohantak csodálatos Alkotmányunk ellen. Megjegyezte, hogy az ünnepen sem feledhetjük el, újra és újra fel kell vennünk még a harcot az européer bomlasztók ellen, munkával, büszkeséggel, erővel. Kitért még a trafikügyre is, melyet az ellenséges politikai pártok nem átallanak továbbra is trafikmutyinak hívni: szavai nyomán világossá vált, hogy a kormány soha nem tett, és ezután sem fog olyan lépéseket tenni a csodálatosan kidolgozott és megszervezett trafikosztásban, melyből bárki politikai előnyt sejthessen.

nyilatkozik.jpg
Vezetőnk ismét bölcsen szólalt meg - de mi mást várunk tőle?

Ma reggel kiküldött tudósítónk óriási tömeget jelentett a Hősök Terének környékéről, ahol boldog óvodások és első osztályos tanulók dicső kormánypártunk logóját formázták meg egy több ezres élőképben. Az Időkerék mellett felállított emelvényről Vezetőnk hangosan tapsolt helyettese, Semjén Zsolt, a Párt országgyűlési vezetője, Lázár János, és a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium igazgatójának társaságában. Ellenséges lapok olyan hazugságai jelentek meg, hogy a nézők között rágyújtani merészelő provokátorokat Lázár Polgárvezető intésére a TEK emberei a térről elvezették. Szemenszedett hazugság!

Ezután a Polgárok hangosan éltetve a Nemzeti Bank épületéhez vonultak, ahol kivetítőkön nézték sok ezren Matolcsy György, gazdaságunk Géniuszának ünnepi alkalomból tartott sajtótájékoztatóját. Itt a Géniusz bejelentette, hogy az ünnepi alkalomra való tekintettel a mai napon - hogy ne terheljük az európai helyzetünket, csak jelképes módon, a mai napra - 50%-ra emeli a jegybanki alapkamatot. Szavait kitörő ováció kísérte a környéken, tudósítónk azt mondta, többen sírva tapsoltak, megint mások elájultak. Utóbbiak főleg idősek voltak, és csakis az örömtől tették. Szívünk is együtt dobog ma!


matolcsy.jpg
A Géniusz örömmel látta az óriási tömeget a Banknál


Felgyorsultak az események: Drága Vezetőnk autóba pattant, hogy a Felcsúti - félig máris készen álló!!! - Stadionban számára rendezett vidéki ünnepélyre idejében leérjen. Mondani sem kell, persze, hogy a Vidék megmozdult a hatalmas, 800000 férőhelyes arénában. Szívüket, lelküket beletették a néptáncbemutatóba, a botos táncoknál pedig a stadionba szerencsésen bejutók - a jelképes, 50 forintos jegyek hónapokkal ezelőtt elfogytak - zokogva énekelték a Polgároknak hetek óta hozzáférhető (mondani sem kell: a széthúzó reakciós sajtóban ocsmány módon kinevetett és lejáratott) Nemzeti Összetartozás Dalát, szomorúan gondolva elszakított külhoni testvéreinkre. A Duna Televízió Kívánságkosara is a helyszínről jelentkezett, a nemrégiben kiadott közlemény szerint a legtöbbet kért dalok a Kedvesem, A Hűtlen és az elmaradhatatlan Indiántánc voltak. 

Nem értek véget itt sem a programok - Vezetőnk kedvenc focicsapatai - Debrecen, Videoton, Fradi, Újpest, a Real Madrid és a Felcsút - felajánlásból ingyen játszottak egy rövid bemutató tornát két csoportra bontva. A tornát kifogástalan bíráskodás mellet, az esélyeknek megfelelően a Felcsút nyerte. Egy szomorú közjáték zavarta meg ekkor ezt a verőfényes napot: felforgató szélsőjobboldali ultrák - információink szerint a Fradi és az Újpest "szurkolói" - egy drapériát feszítettek ki, melyen ez volt olvasható: "Orbán, ez ugye nem kerül többe, mint a Thatcher temetése? Tolvaj Csányi, takarodj!!!" A fasiszta ultrákat a stadionból kivezették, de egy kilencéves leányhuligán a rendőrökre támadt, így a rendőri vezetők döntése nyomán könnygázzal ártalmatlanná tették. Csányi Sándor percekkel ezelőtt közleményben kemény hangon ítélte el a felforgató huligánok aljas provokációját, és a következő bajnokságra előre 8-8 millió forint pénzbírságra, illetve 20-20 pont levonással sújtotta a huligánok csapatait.

Eddig tartott hát beszámolónk az ünnepélyekről, de ne feledjük, messze nincs még vége! Este élőben követhetjük, ahogy iskoláinkban piros arccal, harsányan énekelnek iskolásaink Vezetőnknek (nem elfeledni: itt még nem az Összetartozást kell!!!), az Alkotmányunk felavatásakor már oly' szépen bizonyító Operaházban ünnepi koncertet ad Ákos, az Edda Művek, Miklósa Erika, illetve rövid jelene
tet láthatunk majd a nyáron Új Korszakára készülő Nemzeti Színház egy darabjából. Hogy melyikből, az meglepetés. Az est házigazdái Vidnyánszky Attila és D. Tóth Kriszta lesznek, az estét Kerényi Imre, Dörner György és Nemcsák Károly közösen rendezték. Természetesen mindez követhető lesz a közmédia összes csatornáján, ebben persze, hogy nem számíthatunk a felforgató RTL Klubra és társaira. A szervezők azonban kérik, hogy a Polgárok inkább a városszerte 50 helyszínen elhelyezett kivetítőn kövessék, ahol a sör jelképes 50 forinton lesz majd kapható. A központi helyszínen, a Lendvay utcánál található kivetítőnél lesz a legérdemesebb tartózkodni, itt ugyanis egy sorsoláson rettentő aranyos kölyökkomondort is lehet majd nyerni! Az eseményt a Szőke Feri - ha nem viselkedsz, kitépjük a szíved biztonsági szolgálat és a TEK közösen biztosítja.

Különben is, miért vagy még a gépnél, Polgártárs? Sipirc ünnepelni!!!

 

veledvagyunk.jpg

süti beállítások módosítása