Győzhet-e az iszlám Nyugaton?

2015. január 07. - bergerdaniel

Tizenkét halottja van a ma délben történt párizsi terrorakciónak. Tíz újságíró és két rendőr, akik rosszkor voltak rossz helyen. Ők a legújabb áldozatai annak a háborúnak, mely 2001 szeptemberében indult, de a Nyugat egyáltalán nem nyert még meg. Addig legalábbis biztosan nem, míg az akcióknak egyetlen halottja is lesz. Két éve újabb fenyegetés tűnt fel az ISIS képében, és a mai nap is mutatja, hogy a világ hibázik, ha félvállról veszi őket. Külpolitika a blogon először.

Ne legyenek kétségeink afelől, hogy ismét szélsőséges iszlamisták támadtak, és nem, nem vagyok kíváncsi az olyan véleményekre, hogy "a CIA találta ki az egészet", az ilyen kommentelőket megkérem már most, hogy menjenek valamelyik chemtrailes oldalra, mert kábé ennyire vehetők komolyan. Annyit tudunk, hogy a támadók a végletekig ki voltak képezve katonai akciókra: gyorsan, pontosan, könyörtelenül csaptak le, öt perc után már szökésben is voltak. Egy túlélő szerint a franciául egyébként tökéletesen beszélő támadók az Al-kaidát emlegették az allahakbarozások közepette.

Azóta kiderült, hogy francia-algériai kettős állampolgárok az elkövetők. Németországban a múlt ősszel többször is felvonultak Drezdában "Németország iszlamizálódása ellen".

New York, London és Madrid után Párizs a negyedik világváros, ahol 2001 óta ilyen mérvű terrorakció zajlott. A mai akció kapcsán tudjuk azt is, hogy a megtámadott hetilap régóta gúnyolódott a vallási elfogultságon, az egyik most megölt karikaturista az al-Kaida halállistájára is felkerült. A támadók egyre biztosabban az elvileg már lefejezett terrorszervezethez tartoztak, annak is a jemeni szárnyához.

Hibázik a Nyugat, ha nem tesz valamit sürgősen. Unalmas lehet, meg elcsépelt, de a Nyugat egyáltalán nem tesz úgy, mintha meg akarná állítani sem az al-Kaidát, sem az ISIS-t. Franciaország kapcsán ráadásul elmondható, hogy rengeteg fiatal szökött ki harcolni az ISIS soraiba, és a hatóságok tehetetlenek: akkor is, mikor még elkaphatnák (száz fiatalból tízet tudnak feltartóztatni), sem a hazatérő, kiképzett katonák ellen sem.

Tenni kell valamit, mert máris túl késő.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://egyszeregypol.blog.hu/api/trackback/id/tr947051207

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem csak a muszlimokon gúnyolódott a Charlie Hebdo, a keresztényeket is fröcsögve alázta 2015.01.08. 14:12:44

Láttad már a baloldali kötődésű szatirikus hetilap karácsonyi különszámát? Mielőtt elkezdenénk összekeverni a szólás szabadságát a nettó, alpári, öncélú mocskolódással, érdemes megnézni a lentebbi öt karakteres, kereszténygyalázó Charlie Hebdo címlapo...

Trackback: Cionista szórólap gúnyolódik Jézus születésén 2015.01.08. 14:09:42

A muszlimok elvágnák a torkát annak, aki vallásalapító prófétájuk, és annak édesanyja kárára eresztene meg egy hasonló poént. A zsidók meg két hétig hörögnének kártérítésért, ha velük szórakozna hasonló stílusban egy magyar valamelyik vallási ünnepük e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.01.08. 12:21:33

@ex-dr. vuk: Igaz amit írsz, de nem ez a jellemző. A karácsonyfa miatti hiszti pont az, hogy nem fogadja el az adott ország szokását. Ezt te és én nem értjük, mert így szocializálódtunk, de van akinek teljesen normális, hogy eltipor egy karácsonyfát.
A szomszédot nem lehetne kidobni, mert már rég állampolgár. Amúgy meg a szomszéd gazdasági okból egy olyan közegben él, amit egész egyszerűen gyűlöl és meg akar változtatni. Másod-harmadgenerációs bevándorlók a legaktívabb 'ellenállók' szerintem ez is azt bizonyítja, hogy nem integrálódnak.
Azért nem mindegy, hogy valaki letelepedni, vagy turistának megy oda. Egy csomó ország van, ahol nem tudsz letelepedni, abszolut elfogadom. Pont a legbefogadóbb országot köpték amúgy szemen.

ebella 2015.01.08. 12:22:55

Már győzött, mert Európa impotens. Van még száz évünk. A többi idő a keresztény Európa halála után fog eltelni. Még jó, hogy sem én, sem a gyerekeim nem érik meg.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.01.08. 12:33:25

@ex-dr. vuk: Azért tud most is működni, mert az alapjai már rég megvannak, ezek mentén formálódott a rendszer, nyilván ezért életképes. Sokkal életképesebben a hagyományok alapján lassan fejlődő rendszerek (Pl: Svájc és a demokrácia), mint a drasztikus változtatások alapján létrejövők. Viszont borulhat az egész ha jön egy új generáció, aki nem ismeri el ezeket az alapokat. Biztos vagyok benne, hogy megfelelő morális értékekkel rendelkezel, de szerintem egy csomó dolog, amit te is ilyennek ismersz el a keresztény tanításból érkezik, ha itt nőttél fel az hatott rád, egyszerűen ez egy ilyen kultúrkör. Nyilván nem kell vallásosnak lenni ahhoz, hogy érezd, hogy gyengébbeket miért nem szabad bántani, vagy miért nem szabad becsapni az üzlettársadat.

Egyébként jól rátapintottál, a bevándorlás megváltoztatja az ország kultúráját. Most vagy deklarál bizonyos hagyományokat egy ország vagy megváltoztatják az egészet. Te is azt írod 'problémaként' egyébként amire én is céloztam: a tömeges bevándorlást.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.08. 12:38:27

@Alick:

Nem erőszakkal. Modelváltás kell. Ellenkező esetben a liberalizmus fasiszta diktatúrává fajul.

annamanna 2015.01.08. 12:43:40

@fehérfarkas: Köszi, hogy vetted a fáradságot, hogy írj. Talán néhányan megértik.

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: "Emellett talán ugyanilyen fontos, hogy még a nagy szabadság jegyében se gyalázzuk mások vallását."
Ezt kevesen írják le, és akik leírják, azokra is rátámadnak a kutyák (pölö Tótavé Szőnyire).

@♔batyu♔: "Első lépésben azt lenne érdemes megvizsgálnia Európának, kiknek "üzlet" az, hogy Európa tele lesz muszlimmal. "
Mármint hogy tele lett, nem tele lesz. És persze hogy azokat kéne vizsgálni, akiknek ez a helyzet az érdekében áll.

@ex-dr. vuk: svéd liberális sikertörténet www.flagmagazin.hu/nagyvilag/antidogma_sved_nok_avagy_a_feminizmus_jarulekos_vesztesegei
www.demokrata.hu/ujsagcikk/antidogma_sved_nok_avagy_a_feminizmus_jarulekos_vesztesegei_ii_resz/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.08. 12:59:22

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote:

"Kíváncsi leszek, hogy a liberálisok, most mire gondolhatnak. Mert ugye a bevándorlókat szeretni kell"

Arra gondolnak, hogy eddig nem szerettük őket eléggé. Ezért mostantól még jobban ki kell nyalnunk a seggüket, akkor majd leállnak a terrorizmussal.

♔batyu♔ 2015.01.08. 13:13:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az egész rendszerben az a gond, hogy a liberálisok az USA-hoz és Izraelhez kötődnek. Az USA-ból pénzelik a zsidó Sorosék. Azért írom, kiemelve hogy zsidó, mert ez nekik lényeges, a zsidó vallás és a zsidó vallással járó elég komoly szélsőségességek számukra olyannyira tabu, hogy a liberális hangoztatott liberális elveit ennél az egy vallásnál tagadja meg csak azért, hogy ne kelljen kritizálnia.

Demokráciában egyértelmű a demokratikus út. Viszont ha a liberálisokat demokratikus úton távolítja el a nép a hatalomból, az a liberális számára nacionalistává, sőt nácivá változik, ezért döntése sem lehet jogszerű, jogossá válik a külföldi hatalom nyomásgyakorlása, sőt beavatkozása.

A mércét egy országban alapvetően Sorosék térnyerésének nagysága jelenti, ami logikus, hiszen tevékenységüket Soros finanszírozza.

Ezt látjuk Mo. és ezt látjuk Ukrajna esetében.

Ebből az következik, hogy a liberálisok nem tekinthetők nemzeti pártnak, ezért el sem szabadna indulniuk.

♔batyu♔ 2015.01.08. 13:14:27

@maxval bircaman szerkesztő: Próbálj te modellt váltani demokratikusan, Sorosék pénze és az USA befolyása ellenében.

fehérfarkas 2015.01.08. 13:18:43

@ex-dr. vuk: Nem önmagában a bevándorlással van a baj. A bevándrolók többsége teljesen jól beilleszkedik, a muszlim bevándorlók többsége is.
Viszont aki nem tud beilleszkedni azt annak megfelelően kell kezelni. A saját szülőhazájában sem tolerálják a be nem illeszkedőket.
Ott van pl. a decemberi eset, ahol egy iráni származású férfi gyilkolt Ausztráliában. Az iráni hatóságok korábban nemcsak minden infót átadtak az ausztrál kormánynak az illető múltjával kapcsolatban, hanem kérték, hogy Ausztrália adja ki, hogy az illetőt Iránban a bíróság elítélhesse. Ausztrália viszont arra hivatozva nem adta ki, hogy nem ad ki olyan országnak embert, ahol halálbüntetés érvényben van. Kár volt Ausztráliának egy bűnözőt védenie, mert a bünöző az bünöző, és a következő bűncselekményét így már Ausztráliában követte el.

Ugyanis a menekültek között nemcsak becseületesek vannak, hanem bünözők is, akik a hazai hatóságok elől menekülnek, de itt Nyugaton azt hazudják, hogy odahaza a diktatúra elől kell menekülniük, és a diktatúra üldözi őket. Valójában pedig azért üldözik őket odahaza, mert bűnöző életmódot folytattak. És itt Nyugaton ugyanazt folytatják, csak a politikai menedkékjog védelme alatt.
És ez már csak azért is kettős mérce a nyugati hatóságoktól, mert miközben az USÁ-ba egy közlekedési szabálysértés miatt megtagadhatják a vízum kiadását, aközben meg bűnözőket nemcsak beengednek, hanem politikai védelmet is nyújtanak arra a hazugságra hivatkozva, hogy a diktatúra politikai okokból üldözi őket. És Európában hasonló a helyzet a bevándorlókkal kapcsolatban.
A többség jól beilleszkedik és becsületes - de sajnos nemcsak ők jönnek ide, hanem bűnözők is. A hatóságoknak őket kellene kiszűrni. Csak sajnos a Nyugat külpolitikája olyan, hogy ha egy nem demokráciából jön ide valaki, és politikai üldözésre hivatkozik, akkor a hatóságaink nem néznek utána megfelelően, hogy tényleg igaz-e a története.

oszt jónapot 2015.01.08. 13:20:40

@maxval bircaman szerkesztő: " Remélljük, nyerni fog a FN, s ez sok mindent megold majd. "
Ja, akkor majd mindenki elkezd hinni a beszélő kígyóban, meg a vízen járó emberben.

fehérfarkas 2015.01.08. 13:22:29

@ex-dr. vuk:
A karácsonyfás dolog miatt annak idején valamelyik blog posztához válaszoltam is, hogy ez hatalmas hülyeség volt a tiltást akarók részéről, mivel Szaúd Arábián kívül a többi muszlim országban, még a teokratikus Iránban is engedik a karácsonyfákat.

ex-dr. vuk 2015.01.08. 13:24:17

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: mar a szuleim sem voltak vallasosak .. nem a kozeg, hanem a szulo nevelese fog elsosorban hatni rad (ez latszik abbol is amit mondasz, hiaba lakik az a suttyo franciak kozott megis a sajat csaladja faszsagait koveti). Elkepzelheto, hogy valamikor sok generacioval ezelott ez a moral a keresztenysegvol jott, de nem szuksegszeru a vallas folytatasa, eroltetese tovabb. Magyarorszagon is a mostani kormany egyik nagy hibaja, hogy probalja sulykolni a keresztenyseget, mikor mar semmi szukseg ra.

fehérfarkas 2015.01.08. 13:28:08

@annamanna: "Köszi, hogy vetted a fáradságot, hogy írj. Talán néhányan megértik."

:)

Nem szeretem azt, amikor a vallásokat (vagy valamelyik vallást) teszik felelősség néhány elborult agyú idióta viselkedése miatt. Sajnos minden vallás hívei között találhatóak szélsőségesek, ahogyan az ateisták között is.
Egy szélsőséges mindig talál magának hivatkozási alapot, akár még egy szakácskönyben is, mivel az teli van erőszakos, ártó, gyilkoló dolgokkal mint kések, egyéb szúró és vágóeszközök, forró olaj, stb.

♔batyu♔ 2015.01.08. 13:28:45

@fehérfarkas: Nem is tudnak utánanézni, hiszen az az ország ahonnét jött "diktatúra", azaz úgyis hamis adatokat fog szolgáltatni.

A szokásos nyugati önteltség és felsőbbrendűség tudat az, ami megakadályozza számukra a helyes döntéseket.

A Kelet-európai országoknak pedig eleve erőforrásai nincsenek, hogy utánanézzenek, de itt legalább megvan az, hogy a delikvens úgyis nyugatra szökik és meg lehet könnyebbülni. Ehhez pusztán a jó magyar kollégiumi kosztot kell nekik adni és szépen össze kell zárni őket.

Nem véletlenül támadják a magyar kormányt, az EU gazdagabb országai szerint ezek jöhessenek be Európába, de maradjanak csak a periférián. Jó nagy adag képmutatás van itt a mi részünkről is, de a többiek részéről is.

oszt jónapot 2015.01.08. 13:32:30

@fehérfarkas: "Sajnos minden vallás hívei között találhatóak szélsőségesek"
Mesekönyvekben hinni önmagában szélsőségesség.

trev 2015.01.08. 13:35:27

@fehérfarkas: "Szélsőbaloldali terrorcsoportok 16-szor annyi terrortámadásért felelősek, mint radikális iszlamista fegyveres szervezetek."

Tudnál mutatni olyan cikket, hírt, amelyik ilyen terrortámadásokról szól?

ex-dr. vuk 2015.01.08. 13:35:37

@fehérfarkas: azert van kulonbseg vallas es vallas kozott. az iszlam eppenhogy intoleranciara tanit .. ossze sem hasonlithatod massal. ez nem olyan, hogy ezek az emberek VELETLENUL epp muszlimok voltak, hanem szuksegszeru, hogy ok voltak. ezek nem par elborultagyu pszichopata meszarlasa volt, hanem csapatban, eltervezetten tortent bosszu-leszamolas, azok alapjan, amit nekik tanitottak.
sajnos ezek az emberek a kozepkorban gondoljak magukat, tarsadalmi berendezkedes arrafele pontosan ezt tukrozi. ezert nem lesz mostanaban ott rendes demokracia

trev 2015.01.08. 13:36:51

@fehérfarkas: "Egy szélsőséges mindig talál magának hivatkozási alapot"

Hogyne. Csak ezzel az a baj, hogy az iszlám önmagában is szélsőséges, fasiszta ideológia.

Muad\\\'Dib 2015.01.08. 13:39:42

@trev:
Az iszlám vallásnak kb. 1,5 milliárd követője van. Nagyon nagy baj lenne, ha az általad írtak igazak lennének, azaz minden iszlám hitű ember valami fanatikus állat lenne...

ex-dr. vuk 2015.01.08. 13:40:27

@fehérfarkas: eleg volt elolvasnom tegnap a headline-t, hogy ujsagirokat meszaroltak le fegyveresek, hogy komoly osszegben merjek fogadni, ezek iszlamistak voltak.
ez eppen olyan, mint hogy ha olvasod a hirt, hogy ket csalad tagjai tamadtak egymasra botokkal, vascsovekkel meg vasvillakkal, akkor 99.99%-ra tudod, hogy ciganyok.

♔batyu♔ 2015.01.08. 13:42:10

@oszt jónapot: Az összes vallás jóval több mint afféle mesekönyvbe való sztori. Ráadásul bizonyos értelemben minden vallás-szerű, az ateisták között épp úgy megvannak a fanatikusok mint a bárányok, sőt az összes ateista csoportnak libsik, komcsik megvan a kifényesített alapsztori is. Amelyik sokszor legalább annyira misztikus mint bármelyik vallásé.

oszt jónapot 2015.01.08. 13:46:36

@♔batyu♔: "Az összes vallás jóval több mint afféle mesekönyvbe való sztori."
Ezt pontosan tudom és ami érték van a vallásokban (mert szerintem is van) az működne a mese nélkül. De onnantól kezdve én nem tudok komolyan venni egy embert, hogy elhiszi ezeket a faszságokat. Márpedig ha vallásos, elhiszi. Ha elhiszi: retardált. Ha nem hiszi: álszent.

ex-dr. vuk 2015.01.08. 13:47:17

@Muad\\\'Dib: az iszlam az intoleranciat hirdeti. szoval egesz addig nincs semmi baj, amig nem gunyoljak ki. igenis mind az 1.5 milliardnak azt tanitjak, hogy ne fogadjon el semmilyen mas vilagkepet es ha megsertik az ovet akkor lehetoleg torolja meg.

Muad\\\'Dib 2015.01.08. 13:56:33

@ex-dr. vuk:
Ez egyszerűen nem igaz. Most elkezdhetnénk linkekkel dobálózni, ahol én megmutatom az összes olyan iszlám közösség weboldalát, akik nyíltan elítélnek minden terrorakciót és erőszakos fellépést, de minek? Te eldöntöttél valamit és kész. Valójában az iszlám azért tűnik ennyire szélsőségesnek, mert nagyon sok olyan helyen erős, ahol a társadalmi fejlődés megrekedt a középkorban. De az olyan helyeken a buddhizmus, kereszténység, vagy épp az ateizmus is erőszakos és intoleráns.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.01.08. 14:04:59

@ex-dr. vuk: Arra céloztam, hogy Magyarország társadalmi berendezkedésére a keresztény elvek (lehet keresztény kultúrkörnek is mondani) hatottak függetlenül attól, hogy a szüleid és jómagad is vallásosak-e vagy sem.
Nem gondolom, hogy bárki eröltetni, vagy sulykolni próbálná a keresztény hitet. Európára inkább az iszlám erőszakos terjesztése jelent szerintem veszélyt. Egyszerűen a jelenlegi hagyományok és értékek védelme az, ha egy európai ország deklarálja a keresztény mivoltát. Ez nyilván ütközik a (zömében iszlám hívő) bevándorlók érdekével, de sajnos előbb utóbb el kell dönteni, hogy ki hol áll, vagy megsemmisül a kultúrája, berendezkedése.

fehérfarkas 2015.01.08. 14:06:25

@♔batyu♔: "Nem is tudnak utánanézni, hiszen az az ország ahonnét jött "diktatúra", azaz úgyis hamis adatokat fog szolgáltatni."

Amint az ausztrál példa is mutatja, ez egyáltalán nem biztos. Sőt, már korábban is sok szélsőségesről bebizonyosodott, hogy egyáltalánem a diktatúra miatt kellett menekülnie. Nagyos sok muszlim szélsőségest fogadott be az elmúlt évtizedekben Európa, olyanokat, akiket a saját hazájukban elítéltek. Aztán később beigazolódott, hogy nem véletlenül ítélték el őket a saját hazájukban.

ex-dr. vuk 2015.01.08. 14:13:06

@Muad\\\'Dib: hogyan lehet az ateizmus eroszakos?... meg nem hallottam ilyenrol. ahogyan eroszakos buddhizmusrol sem. eroszakos keresztenysegrol igen, a kozepkorban - valahol itt tart most egy csomo iszlam orszag.
pl. karacsonyfa miatti hiszti elfogadasra utal vajon?
mi is a buntetese az iszlamban a hit elhagyasanak? meg tudod nekem mondani?

annamanna 2015.01.08. 14:21:53

@fehérfarkas: a humorérzék a valódi szakértelem jele. Azt mutatja, hogy valaki biztos a dolgában, biztosan tudja, hogy igaza van, ezért nem görcsös, megengedheti magának, hogy poénkodjon.
Persze van bántó, vitriolos, maró gúny is, de a tiéd a hozzáértésed, igazságod gyümölcse.
Bárcsak minél több ember fejébe belejutna.
Azt olvastam, hogy Ukrajna kapcsán megkérdeztek amcsi állampolgárokat - vajon helyesnek tartanák-e az USA hadsereg közbelépését. Azt is megkérdezték tőlük, hol van Ukrajna.
Minél kevésbé tudták, hol van, annál inkább bólogattak a katonai beavatkozásra.
A butaság, a tudatlanság, az információ hiánya generálja az agressziót.

trev 2015.01.08. 14:30:47

@Muad\\\'Dib: Bocsi, de én nem ezt írtam. Hanem azt, hogy az iszlám egy fasiszta ideológia. És azért, mert az.

trev 2015.01.08. 14:31:52

@Muad\\\'Dib: "Ez egyszerűen nem igaz."

De, ez így igaz.

trev 2015.01.08. 14:33:46

@fehérfarkas: "Aztán később beigazolódott, hogy nem véletlenül ítélték el őket a saját hazájukban. "

Azért ne tegyünk úgy, mintha az iszlám államok az igazság bajnokai lennének, és úgy sem, mintha nem lenne kényelmesebb nekik a vallási terrorizmus eltűrésa, esetenként támogatása.

Muad\\\'Dib 2015.01.08. 14:35:00

@ex-dr. vuk:
"...hogyan lehet az ateizmus eroszakos?..."
Pl. vörös khmer:
"...Céljuk eléréséhez eltörölték a pénzt, a szabad piacot, a polgári iskolákat, a magántulajdont, betiltották a külföldi öltözködési szokásokat és a vallást..."
mult-kor.hu

"...ahogyan eroszakos buddhizmusrol sem..."
Buddhizmus:
nol.hu/kulfold/terjed_a_buddhista_muzulman_eroszak_burmaban-1375571

Pop40 2015.01.08. 14:36:10

@♔batyu♔: nemzeti.net, eredetileg Forrás:kuruc.info

Így már világos, honnan származnak a kitűnő gazdasági ismereteid :-)

Az aranytartalékkal valami valóban nincs rendben, de ettől még röhej, hogy valaki gazdasági témában a kurucra jár tájékozódni :-DDDDDD

Muad\\\'Dib 2015.01.08. 14:39:20

@trev:
Csak a vicc kedvéért elemezd nekem fasiszta szempontból ezt a vallási közösséget:
iszlam.com
Most nincs kedvem a világ valamennyi országából ilyeneket keresni, szóval induljunk ki a magyar közösségből.

trev 2015.01.08. 14:56:38

@Muad\\\'Dib: Engem nem érdekelnek a magyar iszlám közösségek. Nekem inkább ez a szempontom:
cikkek.soti.ca/religious-sources-of-islamic-terrorism.html

ex-dr. vuk 2015.01.08. 14:56:55

@Muad\\\'Dib: az ateizmust osszemosod a kommunizmussal kicsit, nem? a kommunizmusnak csak egy tulajdonsaga volt az ateizmus, a celja pedig az volt, hogy a vezetot imadd ne isteneket. ugyanezert tilos a vallas eszak koreaban.

valoban meglepo a buddhistak eroszakossaga, de legalabb annyi koze van magahoz a vallashoz mint hogy az olaszok felgyujtottak a ciganytelepet. az allando muzulman fenyegetettsegbol lehetett eleguk.
De nem kell sokkal messzebb menni, Indiaban mindennapos a muzulmanok altali eroszak a hinduk ellen, forditva meg semmi... je'

oszt jónapot 2015.01.08. 14:59:55

@oszt jónapot: Persze nem fasiszta, dehát azért bazmeg. :D

ex-dr. vuk 2015.01.08. 15:16:02

@oszt jónapot: "nem támogatott az uszodák, illetve a strandok látogatása. A serdülőkort követően azonban kifejezetten ellenjavallt ezeknek a helyeknek a látogatása." - vagy egyszeruen az utca (ugy altalaban) latogatasa nyaron :D iszonyu nevetseges ez

amugy nekem ezzel nincs is bajom ha nem mennek oda, de el ne kezdjen barmelyik hisztizni, hogy valaki odamegy mert fuj. na onnantol nem vagyok tolerans az iszlammal szemben, ha masoknak akarnak megszabni barmit

ex-dr. vuk 2015.01.08. 15:19:43

@Brendel Mátyás: ahhoz, hogy a vallas felszamolhato legyen el kell erni egy ertelmi es tarsadalmi fejlettsegi szintet. ez eleg keves orszagban van meg...
a hitnek lehet pozitiv hatasa is, amikor pl. bunozoket tart vissza attol, hogy bunozzenek. de persze ez abbol adodik, hogy az illeto ertelmi es/vagy tarsadalmi szintje nem megfelelo meg. vannak olyan orszagok, ahol mar elertek ezt a szintet, vannak, akik meg a kozepkorban elnek ..

trev 2015.01.08. 15:32:48

@Brendel Mátyás: Nem kívánságműsor, ronyó cimbora, és nem is jogos. De megreformálni már ideje volna, az iszlámot mindenképpen.

profilo 2015.01.08. 15:33:15

@Brendel Mátyás:

Mátyás!
De hiszen te is vallásos vagy!
Az ateizmusod és annak terjesztése fokozódott vallásosságig nálad.
Sőt...ha így nézzük,akkor vallási fanatizmusod már-már ijesztő.

ex-dr. vuk 2015.01.08. 15:48:48

@profilo: az ateizmus nem vallas. az ateizmus annyit tesz, hogy egyetlen vallast sem hiszek el.

teddybear01 2015.01.08. 16:00:13

@ex-dr. vuk: Brendel nem szimplán ateista, hanem bigottan vallásellenes. Viszont valószínűleg @profilo: is téved, mert annak ellenére, hogy ott támadja a vallásokat ahol éri, valószínűleg nem végez olyasmi szertartásokat, ahol a józan észhez imádkozik és áldozatokat mutat be, hogy a vallást mielőbb felejtsék el az emberek....

ex-dr. vuk 2015.01.08. 16:10:00

@teddybear01: en is felszolalok a vallasok ellen altalaban, de nem "hiszem" isten nem-letet. Nem erdekel, hogy letezik-e vagy sem. Abban viszont biztos vagyok, hogy minden vallas hazudik, amikor barmi bizonyosat allit a kerdesben, mivel nem tudhatja, bizonyiteka sincs ra - ergo hazudik. Az igazsagot senki sem ismeri, ergo felesleges az egesz kerdeskorrel erdemben foglalkozni, de legalabbis allast foglalni pro es kontra.

Muad\\\'Dib 2015.01.08. 16:20:52

@oszt jónapot:
Valóban, röhejes. De, hogy fasiszta, meg terrorista lenne ettől valaki?

Muad\\\'Dib 2015.01.08. 16:22:44

@trev:
Tökéletesen irreleváns, hogy téged mi érdekel. Ha en bloc elítélsz egy csoportot, minden tagjával együtt, akkor nem szelektálhatsz a szempontjaid szerint, hanem illik bizonyítani, hogy ez valamennyi tagjára érvényes (vagy legalább azt, hogy a nagy részére, mondjuk 1 milliárd emberre a másfélből).

ex-dr. vuk 2015.01.08. 16:24:17

@Muad\\\'Dib: nem, hanem attol lesz az, amit muvelnek azokkal, akik ezt megszegik (pl. sajat szulei olik meg a gyereket ilyen dologert). Tiszta kozepkor.

Szoval ujra megkerdem: mi a buntetesi tetele annak, ha valaki, aki iszlam volt elhagyja a hitet (ateista lesz vagy mas vallasu) az iszlam szerint?

ex-dr. vuk 2015.01.08. 16:25:28

@Muad\\\'Dib: nem mondta senki, hogy valamennyi tag be is tartja, de ha a szabalyok fasisztak, akkor maga a vallas fasiszta. ergo a hithu kovetoi is azok lesznek (ha betartjak - ha nem akkor meg nem hithuek, szoval lehet h nem is rendes muszlimok).

Muad\\\'Dib 2015.01.08. 16:27:41

@ex-dr. vuk:
Ez kissé önellentmondás. Én összekeverem az ateizmus a kommunizmussal, és ez baj, de te összemoshatod a 1,5 milliárd embert egy nagy halommá, az nem baj?
Attól nem lesz egy vallási erőszak kevésbé gáz, hogy azt mondod, a másik kezdte. Tehát ez rossz érv a buddhista erőszak védelmében. Én pl. nem tervezek lemészárolni x kék szemű embert azért, mert egy kék szemű kirabolt.
Valamint mindemellett eszem ágában nincs azt terjeszteni, hogy a buddhista/iszlám/izraelita/keresztény vallás csak terroristákból áll. Akkor sem, ha sok idióta - netán terrorista - van a híveik között. A bűnüldöző szervek feladata, hogy megfigyelje azon közösségeiket, ahol az elmebetegek nagy számban fordulnak elő.

ex-dr. vuk 2015.01.08. 16:52:13

@Muad\\\'Dib: "Tehát ez rossz érv a buddhista erőszak védelmében"

Egyaltalan nem akarom vedeni, semmifele eroszakot nem vedek. De nem gyanus egy icipicit sem, hogy az iszlam ellen iranyult?

"Valamint mindemellett eszem ágában nincs azt terjeszteni, hogy a buddhista/iszlám/izraelita/keresztény vallás csak terroristákból áll"

Nekem sem, ha ezt ertetted akkor felreertettel. En azt mondtam, hogy az iszlam TANAI eleve kirekesztesre es megtorlasra buzditanak. Aki ezeket betartja az kirekeszto es terrorista lesz. Aki nem az nem. De maga az ideologia ROSSZ.

". A bűnüldöző szervek feladata, hogy megfigyelje azon közösségeiket, ahol az elmebetegek nagy számban fordulnak elő."

Igen, pl. az iszlam hitueket. Ott eleg nagy szamban fordulnak elo, eppen a tanitasai miatt.

Nem felejtettem el a megvalaszolatlan kerdest: mi a buntetese a hit elhagyasanak az iszlamban?

Muad\\\'Dib 2015.01.08. 16:58:19

@ex-dr. vuk:
Lehetőséget ad a halálbüntetésre, mint utánaolvastam:
iszlam.com/irodalom/40-hadisz/item/2020-14-hadisz-a-muszlim-ember-eletenek-szentsege
De, mint ezen az oldalon írják, sehol nincs leírva, hogy kötelező lenne halálra ítélni, aki ilyet tesz. Különösen elítélik, ha egyes önjelölt alakok ilyet tesznek.
Én nem értek az iszlámhoz, sőt nem is érdekel, de amiket olvastam a különböző közösségeikről és magyarázataikról, közel sem az jön le, hogy mindenkit le akarnának mészárolni. Nyilván vannak köztük olyanok is, azokat ki kell vonni a forgalomból mihamarabb.

J.László 2015.01.08. 17:06:58

A két rendőr valóban rosszkor volt rossz helyen. Az "újságírók" rábasztak. Azt nem mondom, hogy megérdemelték, de erősen besegítettek ők maguk is abba, hogy így végezzék.

ex-dr. vuk 2015.01.08. 17:07:53

@Muad\\\'Dib: a problema az, hogy kozottuk fokozottabban fordulnak elo az ilyen idiotak, eppen az ideologia miatt.
En persze elitelnem, ha vallasi alapon akarnanak barkit kirekeszteni, de eloitelet lehetne: tehat minden iszlam bevandorlot par evig erosen megfigyelnek, es meg neha utana is. Pl. fura, hogy a meszarlokrol tudtak, hogy sarosak, megsem volt fokozott megfigyeles, mert ha lett volna akkor ez most nem kovetkezik be.

J.László 2015.01.08. 17:10:49

@MordorÁrnyéka:
Annál jobban már csak az ateista ideológiák ölik meg az értelmes gondolkodást.

ex-dr. vuk 2015.01.08. 17:11:54

@J.László:

"erősen besegítettek ők maguk is abba, hogy így végezzék."

Igen? Espedig?

ex-dr. vuk 2015.01.08. 17:13:47

@J.László: ez egyebkent legalabb akkora marhasag, mint ha a tusszedonek megmondod, hogy nem kap valtsagdijat, az lelovi a tuszt, akkor a valtsagdijat nem adot megbelyegezni gyilkosnak. Nem, a gyilkos a tusszedo volt. Egyedul o felelos a gyilkossagert es senki mas.

teddybear01 2015.01.08. 17:24:07

@J.László: Amikor ezek a "szerencsétlen menekültek" francia földre léptek aláírtak egy nyilatkozatot, hogy a befogadásért cserébe betartják a francia(európai) törvényeket. Megszegték, méghozzá súlyosan, mert ott nem bűn a vallásellenes karikatúra. Innentől kezdve egyrészt nem jár sem az állampolgárság nekik, sem pedig a tartózkodási engedély. Azonkívül még a rendőrségnek el kell fogni őket, hogy a francia bíróság előtt előtt feleljenek a törvény megszegéséért.

Vagy tagadod, hogy beleköptek abba a kézbe, amely segített nekik?

teddybear01 2015.01.08. 17:27:11

@ex-dr. vuk: Inkább gondolkozásmód, legalábbis nálam. Viszont ha a vallás az egy ideológia, a vallásellenesség is lehet az. Viszont én a vallásellenességet se nevezném ateizmusnak.

Muad\\\'Dib 2015.01.08. 17:34:22

@ex-dr. vuk:
Eleve az lenne az ildomos, hogy olyan országokból érkező bevándorlók esetében, ahonnan nem leinformálható az illető előélete - akár iszlám hitű, akár nem - fokozottabban figyeljenek rá egy darabig.

ex-dr. vuk 2015.01.08. 17:40:15

@teddybear01: "Viszont én a vallásellenességet se nevezném ateizmusnak."

Miert nem? Mi az ateizmus szerinted?

teddybear01 2015.01.08. 17:57:16

@ex-dr. vuk: Én nem foglalkozom a vallással például. Csak akkor teszem be a lábam templomba, ha a rokonság elráncigál. Tőlem azt csinál akármelyik vallásos, amit akar, amíg engem nem akar valami olyasmire kényszeríteni, amihez az indokot a vallás szolgáltatja, és engem korlátoz.
Tőlem egyébként akár éhen is halhat az összes pap. Sohasem fogok pénzt adni nekik, azon felül, amit úgy is megkapnak az államon keresztül.

Viszont nem kényszerítek senkit arra, hogy tagadja meg a vallását, mert úgyis tudom, hogy nem fog sikerülni. Az az ő agybajuk, ami gyógyíthatatlan.

annamanna 2015.01.08. 18:23:49

Amikor II. János Pál ellen merényletet kísérelt meg egy muzulmán, mi lett belőle, vallásháború? Nem.
A londoni, madridi robbantások után kitört vallásháború? Nem.
Az Utoya-szigeti mészárlás után kitört vallásháború? Nem.
Most se fog. Ez is csak egy piti szarházi provokáció, egy a sok közül, de az élet most is megy tovább.

teddybear01 2015.01.08. 18:29:54

@annamanna: "Amikor II. János Pál ellen merényletet kísérelt meg egy muzulmán, mi lett belőle, vallásháború? Nem. "

Mehmet Ali Ağca ugyan muzulmán vallású volt, de csak egy bérgyilkos, aki közvetve, közvetlenül a bolgár titkosszolgálatnak és a KGB-nek dolgozott, mint köztudott. És hol is vannak most a megbízói?

annamanna 2015.01.08. 18:43:18

@teddybear01: ezek is bérgyilkosok voltak, és hol vannak a megbízóik?

Mellesleg nekem az a véleményem, hogy az újságírók is csak "bérgyilkosok" voltak, és hol vannak most a megbízóik?

Hogy értsd:
Pénz beszél, kutya ugat. Ahogy a Beatrice énekli:
"Jó pénzért elmehetett volna
ugatni egy ház körül."
http://grooveshark.com/#!/search?q=Beatrice+-+Nagyv%C3%A1rosi+farkas

Ezek az újságírók PÉNZÉRT ugattak, jól megfizették őket azért, hogy gyalázkodjanak. Azt rajzoltak, amire utasították őket.
Ha mást rendelnek tőlük, akkor mást rajzoltak volna.
De ez volt megrendelve.
A lapkiadót kéne most felelősségre vonni a dolgozók halála miatt!!!

Már eddig is pert kellett volna a nyakukba akasztani VALLÁSGYALÁZÁS miatt.
Lefogadom, hogy van ilyen törvény még az EU-ban is, nem lehet a vallásos embereket hitükben sérteni.

Állítólag pont ezért - az "ahimsza" elv miatt - történt ez is idokjelei.hu/2013/12/az-iskola-torolte-krisztust-a-csendes-ejbol/
meg ez is: egyhaz.blog.hu/2012/09/17/kereszteny_europa

Ha ennyire "nem akarják megsérteni a más vallású emberek érzelmeit", akkor vajon erre a szennylapra ki adott engedélyt?
Az állam közbeléphetett volna, miért nem tette?
Nyilván azért nem, mert neki ÉRDEKÉBEN ÁLL a hergelés, heccelés, a HÁBORÚS USZÍTÁS.
Ha nem állna érdekében, ez a lap nem jelenhetett volna meg.

Méghogy sajtószabadság elve?
Az ilyen okádék kis szennylapra jó példa az Aranysárkány története, ahol a gimnáziumi tanár egy ilyen mocskos kis zuglap miatt lett öngyilkos.
A Cyrano de Bergerac sztorija is a mocskos, aljas kis hergelésre épül.
A Toldi is.
Puskin abba halt bele, hogy párbajt vívott a felesége (nem létező) becsületéért. A nő felszarvazta Puskint, ráadásul meg is halt miatta párbajban.

Mindenesetre miféle SZABADSÁG az, ahol a fekáliának joga van bárhol ott hevernie? És nem szabad lehúzni (mármint betiltani az alpári vallásgyalázást), mert azzal az egész európai szabadság sérülne?

Valakiknek megéri uszítani, hergelni a háttérből.
Egy darabig busásan megfizetik a "kutyákat", aztán amikor épp úgy jön a "sakklépés", gond nélkül feláldozzák őket, hiszen ők csak parasztok, feláldozhatók valamilyen "magasabbrendű" cél érdekében.

Szóval a lényeg valóban az, hogy KIK A MEGBÍZÓK?

fehérfarkas 2015.01.08. 18:50:57

@ex-dr. vuk:
A terroristákról beszélsz, vagy az 1,6 milliárd muszlimról? Vagy összemosod őket egymással?

Másrészt több mint 1,6 milliárd muszlim él a Földön. Ebből a szélsőségesek kb 1% Darabszámra ez soknak tűnik, az 1,6 milliárdhoz képest eltörpül. Ha ez az 1% ilyen sok bajt okoz, akkor mennyit okozna, ha igazad lenne és tényleg a vallás ezt tanítá - és akkor a 100%-uk szélsőséges lenne?

Harmedrészt a muszlim vallási vezetők, a muszlim országok vezetői, az Iszlám Konferencia (OIC), az Arab Liba mind elítélik a terrorizust és a terroristákat.
Leginkább pont a muszlim országok harcolnak a terroristák ellen, mert a terroristák áldozatainak 99%-a muszlim. És a gyilkosságaik helyszíne is 99%-ban valamelyik muszlim ország.

fehérfarkas 2015.01.08. 19:11:20

@trev: "Hogyne. Csak ezzel az a baj, hogy az iszlám önmagában is szélsőséges, fasiszta ideológia."

Biztos vagy te ebben? Voltál már igazi muszlim országban? Vagy a mainstream média híreiből ismered őket?

A szélsőségesek azért tünnek erősnek, mert fegyvereik vannak és agresszívek.
Míg egy vallási vezető egy mecet prédikál a békéről, vagy cikket ír erről, vagy nyílt levelet, vagy interjút ad, addig egy szélsőséges egyetlen fegyverrel sok embert meg tud ölni. Legyen akár muszlim, szélsőséges, akár Breivik, akár pszichopata sorozatgyilkos, akár a móri bankrablók.
A szélsőséges az szélsőséges, és vallástól meg politikai ideológiától, meg világnézettől függetlenül úgy kell őket kezelni: szélsőségesként. A hatóságoknak pedig aszerint eljárni, hogy aki átlépi a normákat, azt a társadalomből kiszelektálni (attól függ mennyire szélsőséges az illető - mert van akinél elég a megfelelő pszcihológiai ráhatás, de vannak akiket rács mögé kell zárni).

fehérfarkas 2015.01.08. 19:18:31

@ex-dr. vuk: "az iszlam az intoleranciat hirdeti. szoval egesz addig nincs semmi baj, amig nem gunyoljak ki. igenis mind az 1.5 milliardnak azt tanitjak, hogy ne fogadjon el semmilyen mas vilagkepet es ha megsertik az ovet akkor lehetoleg torolja meg."

Ez hülyeség. Mégis mit értesz megsértés alatt amit meg kell torolni? A gyarmatosítás és kizsákmányolás ebbe beletartozott vagy sem? A bombázások és katonai megszállás ebbe beletartozik vagy sem? Ezek nem szmítanak megsértésnek, és ezért ezeket nem kell megtorolni, ugye? De egy karíkatúrát meg kell torolni, ugye?
Csak azt nem értem, hogy ez az Iszlám tanításában benne van, akkor az Európában élő kb 50 millió muszlimból, miért csupán pár ezer (vagy tízezer) az ilyen megtorolni vágyó, a többi 49.990.000 meg miért nem? Hogy a világszerte levő 1,6 millirdról ne is beszéljek. Tudod mit jelent az, hogy mind az 1,6 milliárd muszlim megtorló lenne? Ha pár ezer (vagy tízezer) ilyen nagy problémát jelent, akkor mi lenne, ha mind az 1,6 milliárd ilyen lenne?
De vajon az 1,6 milliárd 99%-a miért nem ilyen megtorló? Vajon az 1,6 milliárd muszlim 99%-a miért nem akar megtorló lenni?
Tán csak nem azért mert mégis ők értelmezik helyesen az Iszlámot, és az 1%-nyi szélsőséges pedig rosszul, kiforgatva, félremagyarázva?

fehérfarkas 2015.01.08. 19:19:57

@Muad\\\'Dib: "Ez egyszerűen nem igaz. Most elkezdhetnénk linkekkel dobálózni, ahol én megmutatom az összes olyan iszlám közösség weboldalát, akik nyíltan elítélnek minden terrorakciót és erőszakos fellépést, de minek? Te eldöntöttél valamit és kész. Valójában az iszlám azért tűnik ennyire szélsőségesnek, mert nagyon sok olyan helyen erős, ahol a társadalmi fejlődés megrekedt a középkorban. De az olyan helyeken a buddhizmus, kereszténység, vagy épp az ateizmus is erőszakos és intoleráns."

Ez így van. Igaz, hogy belpolitikai témákban sokszor nem értünk egyet, de ebben ugyanúgy látjuk a helyzetet :)

teddybear01 2015.01.08. 19:30:40

@annamanna: Állítasz valamit, bizonyíték nélkül. Nevezd meg a megbízókat, ha tudod!
Ha meg nem tudod, akkor ne vádaskodj!
Van olyan törvény egyébként francia földön, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága. Ezek a gyilkosok nem valók Európába.

Mellesleg igazi középkori sötétségre vall a fejedben, ha azt mondod, hogy néhány rajzért halomra kell lőni az újságírókat. Vallás ide, vagy oda. Mellesleg az iszlám államok egy részében a meggyilkolt áldozatok kötelessége lenne vérbosszút állni. Ezt is támogatod?

teddybear01 2015.01.08. 19:31:38

@teddybear01: Szóval a meggyilkolt áldozatok rokonainak lenne kötelessége vérbosszút állni.

fehérfarkas 2015.01.08. 19:35:18

@trev:

A megadott cikk az FBI adataira hivatkozik. Beszéld meg az FBI-jal, hogy most akkor mégis mi az igazság. D :D :D
Remélem az FBI válaszát is majd közzéteszed, had lássuk mégis melyőtöknek van igaza :D :D

fehérfarkas 2015.01.08. 19:57:31

@annamanna:
Ugyanez a kérdés nemcsak Ukrajnával, hanem Szíriával kapcsolatban meg Irakkal kapcsolatban is felmerült. Azt a 2 országot sem tudta jobban az átlag jenki, hogy hol vannak.
Vagy ott van Afganisztán esete, ahol pont fordítva vetődött ez fel. Egy 2001.9.11. után készült doksifilmben a riporter azt kérdezte különböző afgánoktól, hogy miért utálják Amerikát, majd utána meg azt, hogy tudják-e hol van amerika, illetve tudják-e mi az felhőkarcoló. Ne felejtsük el, hogy Afganisztánban 1979. óta háború van, először a szovjetek támadták meg és háborztak 10 évig, majd polgárháború jött, majd a tálibok, aztán meg az amerikaiak bombzásai és megszállása. Egy átlagos afgán akkoriban még a szomszédos Iránban meg Pakisztánban sem járt (ha mégis járt, akkor menekültként, és utána már vissza sem ment a szülőhazájába), nemhogy a felhőkarcolókkal teli Kuala Lumpurban vagy Dubaiban - New Yorkról nem is beszélve. A háborúk meg a tálib rémuralom alatt pedig nem nagyon épültek iskolák - inkább a korábban épületek többsége is elpusztult a több évtizednyi háborúzás alatt. Így nem csoda, hogy a kérdésre az afgánok válasz a doksifilmben az volt, hogy azt sem tudják hol van Amerika és kik laknak ott, meg mi az a felhőkarocló amire hivatkozva most az országukat a magukat amerikaiaknak mondók bombázzák és megszállják. De a nyugati mainstream média azzal volt teli, hogy az afgánok mennyire gyűlölik az USÁ-t és a nyugatot, és ezén gyűlöletük miatt rombolták le a 2 felhőkarcolót.
Más nyugati lapok meg arról írtak, hogy vége a felhőkarcolóépítéseknek, mert többé már nem biztonságos, hiszen azok a terroristák célpontja. Ezzel szemben Kínában, Japánban, Taivanon, Dél-Koreában, Indiában, Oroszországban ugyanúgy épültek tovább felhőkarcolók, mint a muszlim országokban: Malajziában, Indonéziában, Egyiptomban, Egyesült Arab Emírségekben, Szaúd Arábiában, Kuvaitban, Katarban, Bahreinben, Jordániában, Törökországban, Iránban, Azerbajdzsánban, Boszniában (igen ott is: a Balkán legmagasabb felhőkarcolóját a malajziaiak építették Szarajevóban).
(egyébként a médiahisztéria ellenre Európában is épületek 2001.9. 11. után is: Bécsben, Frankfurtban, Londonban, Párizsban, Madridban, Varsóban, Malmöben - persze mi magyarok Bécsról is azt hisszük, hogy egy felhőkarcolóellenes konzervatív város, miközben a valóságban számos 100m feletti épületük van, 2 pedig a 200 métert is meghaladja, és ezek többsége 9/11 után épült);
Bécset csak azért említem külön, mert itt a szomszédban van, de a magyarok jelentős részének már erről sincsen semmi fogalma, nemhogy a világ távolabbi részeiről

fehérfarkas 2015.01.08. 19:58:59

@trev: "Bocsi, de én nem ezt írtam. Hanem azt, hogy az iszlám egy fasiszta ideológia. És azért, mert az."

Ja, bocsi, csak azért az, mert te azt mondod. Akkor ez most biztos így is van, mert te megmondtad.
:D :D :D

fehérfarkas 2015.01.09. 00:41:35

@trev: "Azért ne tegyünk úgy, mintha az iszlám államok az igazság bajnokai lennének, és úgy sem, mintha nem lenne kényelmesebb nekik a vallási terrorizmus eltűrésa, esetenként támogatása."

Sajnos nem az igazság bajnokai, mert azokban is gyarló emberek élnek. Az ember gyarló. Sajnos. De ez nem jelenti azt, hogy minden ember szélsőséges vagy terrorista. Még az embereken belül a muszlimok csoportjára sem lehet ezt mondani. Terroristák vannak keresztények, hinduk, buddhisták (igen, még köztük is), zsidók, ateisták között is. Ezért tettem be korábban az FBI 1980-2005 közti (vagyis ebben a 9/11 is szerepel!!!) statisztikáját bemutató cikket az USA-beli terrorcselemények megoszlásáról.

De tudok betenni statisztikákat arról, hogy melyek a világ legbiztonságosabb országai. Hol a legnagyobb a közbiztonság, és a legalacsonyabb a bűnözés.
Vagy tudok betenni adatokat is, hogy világ 10 leglátogatottabb városa közül 3 muszlim város: Isztambul, Kuala Lumpur, Dubai. Vagy, hogy évente több mint 150 millió külföldi turista látogat muszlim országokba - többen mint amennyien Dél-Amerikába összesen. Vagy Afrikában a küldöldi turisták fele az észak-afrikai arab országokba utazik.
Ahol nagy a terrorveszély, nagy a terroristák száma, életveszélyes ott tartozkodni, azokba az országokba ki utazna szívesen?
Jelenleg Szíriába és Irakba ki utazik a "dzsihádistákon" (a muszlim szélsőségeseket nevezik így, mert a harcaikat, kegyetlenkedéseiket hazug módon a dzsiháddal indokolják, és az egyik leggyakoribb válaszuk) meg néhány újságírón kívül?
Szíria a mostani háború előtt a világ egyik legbiztonságosabb országa volt, és 2010-ben, a háború előtti utolsó békés évben még 8 millió küldöldi turista ment.

Elég érdekesen tűrik el a muszlim országok a terrorizmust, ha a vallási vezetőik elítélik a terroristákat és a terrorizmust az Iszlámmal ellentétesnek tartják. A politikusaik pedig olyan törvényeket hoznak, amelyek lapján a terroristáknak börtön vagy kivégzés jár. A hederegeik harcol a terrorizmus ellen (Irán, Irak, Szíria hadserge szó szerint harcol az ISIS ellen, Szaúd Arábia, Törökország és Jordánia pedig a határát megerősítette, nehogy az ISIS hozzájukis áttörjön. A pakisztáni hadsereg meg a pakisztánba átszivárgott tálibok ellen harcol).

Ezek a valódi muszlim hadseregek:
Top 10 Islamic Forces 2012
www.youtube.com/watch?v=OEU4VHEg2-M
Algéria, Marokkó, Malayzia, Szíria (amit 3,5 éve kb 70 országból odament szélsőségesek nem tudnak legyőzni), Indonézia, Szaúd Arábia, Egyiptom, Irán, törökország, Pakisztán.

Iranian Police Special Force (NOPO)
NOPO stands for Anti-Terror Special Forces
Iran Anti-Terror and Anti-Riot forces held exersices at the presence of the military attaches of several embassies in Tehran.
www.youtube.com/watch?v=Ltr0OVyQ7Vk

Armed Forces of Saudi Arabia
www.youtube.com/watch?v=fcPPut0eDIU
SAUDI ARABIA SPECIAL FORCES
www.youtube.com/watch?v=bKOMENGJEIQ
Royal Saudi Land Forces
www.youtube.com/watch?v=GOz616K4uM4

fehérfarkas 2015.01.09. 01:01:48

@Muad\\\'Dib:
A nick által idézett rész valóban megmosolyogtató, mivel a muszlim országokban is vannak strandok és uszodák, ahol rengeteg muszlim nőt lehet látni. :)
Főleg, hogy a konzervatívabb muszlim nők számára van kifejezetten a muszlim nők számára készített női fürdőruha. Ami ráadásul a konzervtívabb muszlim országokban elég nagy biznisz, mert nagy rá a kereslet.

fehérfarkas 2015.01.09. 01:15:11

@ex-dr. vuk:
Ez logikai ellentmondás: ha a muszlimok gyilkolnak másokat, akkor azért a muszlimok a hibása. Ha buddhisták meg mások gyilkolnak muszlimokat, akkor azért is a muszlimok a hibásak. Vagyis ha van rajta sapka, ha nincs.

Nézzünk pár tényt.
1976-ban a szocialista Vietnám megalapítása után 55ezer muszlim menekült Malajziába;
de még a 80-as években is voltak helyek a vidéki Vietnámban, ahol a mecseteket a kormány bezáratta, és tilos volt az iszlám vallás gyakorlása.

Burmában/Myanmarban a 16. században először csak korlátozták a muszlimok jogait,
de aztán az 1930-as években a brit uralom alatt több alkalommal is lemészároltak muszlimokat (az 1930 "május 26-i fekete napon" a muszlim ellenes indulatok kitörésének az első félórájában 200 muszlimot mészároltak le), az 1938-ban pedig már nemcsak muszlimokat mészároltak, hanem 113 mecsetet is megrongáltak;
1962 után pedig a hatalom nagyon kemény tiltásokat és szankciókat vezettek be a muszlimokkal és vallásgyakorlatukkal szembel (a nyugati sajtóban kevés figyelmet kapott az, hogy 2001 tavaszán az afganisztáni talibán a buddha szobrok ledöntését a burmai muszlimokkal való brutális bánásmódra való válaszul (bosszúból) adta - igaz, ettől még a talibán cselekedete elfogadhatatlan és a világörökséget károsították meg ezzel, csupán azért írtam le, mert amiről a magyar sajtó nem ír, és Magyarországon csak kevesen tudnak, attól az még létezik);
De nem kell ilyen messzire menni az időben: 1997-ben Mandalayben kb 1000-1500 szélsőséges buddhista (hiszen nemcsak a muszlimok között vannak ilyen) megtámadta a mecseteket, a muszlimok boltjait és autóit, a vallásos írataikat pedig elégették;
2001-ben pedig Taungoo-ban volt muszlim ellenes megmozdulás, amiben 200 muszlim halt meg, 11 mecsetet és 400 házat gyújtottak fel,
2012 május-július között muszlimellenes progrom tört ki, ahol több mint 100 muszlimot gyilkoltak meg

Kambodzsában a vörös khemerek idején 132 mecsetet romboltak le

Sri Lanka északi részén 75ezer muszlimot üldöztek el 1990-ben,
1990 aug. 4-én tamil militánsok a Kattankudi-i mecsetben 147 muszlimot mészároltak le,
összesen 4 mecsetet támadtak meg, és 300 muszlimot gyilkoltak meg imádkozásuk közben

A Fülöp-szigeteken az 1970-1990-es évek közepéig a militáns ILA csoport mészárolta a muszlimokat a kisebb falvakban (olyan nagyságrendben, hogy ezzel az adott területek lakosságarányát is jelentősen megváltoztatta)

De még Tibetben is volt muszlimokkal szembeni erőszak: 2008-ban nemcsak a hanokkal szemben tört ki lázadás tibetben, hanem a muszlimokkal szemben is (ők a hui népcsoporthoz tartoznak), éttermeiket, boltjaikat és még egy mecsetjüket is felgyújtották

De nem kell visszamenni az 1960/70-es évek Ázsiájáig, mert pl. Bulgáriában (ami ugye Európa része, ma meg az EU tagállama) 1985-ben nemcsak a töröknyelvet tiltották be (az iszlám vallást már a komcsi időszak első perceitől tiltották), hanem még a török nyelvű kisebbség létezését is nem létezőnek tartották, majd 1989-ben (a rendszer utsó időszakában) több százezer (évszázadok óta ott élő) török anyanyelvű kisebbségit utasítottak ki az országból (a komcsi bolgár rezsim hivatalos verziója: "megnyitották előttük a határokat");
vagy ott van a szintén európai Albánia, ahol Enver Hoxha komcsi diktatúrájában az iszlám vallás szintén be volt tiltva;
vagy ott van Ceaucesco Romániája, ahol a havasalföldi muszlimok szintén nem gyakorolhatták a vallásukat;
mindhárom európai országban a mecseteket bezáratták (jobb esetben múzummá vagy kulturházzá alakították át - mint nálunk magyarországon a zsinagógákat, lásd pl. kecskeméti zsinagógát alakítottákát a technika házává, szombethelyen pedig koncertteremmé)
Jugoszláviában a muszlimok egy kicsit jobb helyzetben voltak, de ott is elnyomás alatt éltek (igaz, ott legalább nem volt a vallásuk teljesen betiltve) és a vallásukat ott tudták csak igazán gyakorolni, ahol a központi hatalom ellenőrzése gyenge volt.

A komcsi Szovjetunió a következőket művelte az muszlim területeken:
Türkisztánban 14ezer mecsetet,
a Kaukázusban és a Krími-félszigeten 8ezer mecsetet,
Tatárföldön és a Szovjetunióhoz tartozó kurd területeken 4ezer mecsetet rombolt le;
Bukhara városban 360 mecsetet rombolt le,
több mint 270ezer muszlim vallástudóst ölt meg, és százezreket deportált szibériai táborokba,
Tatárföldön 3 millió muszlim életébe került a komcsi Szovjetunióval szembeni ellenállás.

Az USA iraki és afganisztáni bombázásait és katonai megszállását, valamint korábban a brit-, francia-, holland-, spanyol gyarmatosítás adatait külön össze sem gyűjtöttem. De nagyságrendben lehet, hogy a fenti számokkal nemcsak felveszik a versenyt, hanem le is hagyhattják azokat.

fehérfarkas 2015.01.09. 01:29:40

@teddybear01: "Mellesleg az iszlám államok egy részében a meggyilkolt áldozatok kötelessége lenne vérbosszút állni. "

A vérbosszú az Koránban nemhogy nem kötelező, hanem kifejezetten a megbocsáts javallot. Nincs megtiltva a Koránban, csak éppen az van benne, hogy Isten szemében a megbocsátás előnyösebb. Ha az illető mégsem tud megbocsátani, akkor a vagyoni kártérítés is kedvezőbb Isten szemében mint a vérbosszú. De a vérbosszú sincs megtiltva, csak a fenti 2 kedvezőbb elbírálás alá esek. Márpedig egy igazán vallásos Isten akaratának akar megfelelni és nem az ösztönei vágyának.
Mondjuk a vérbosszú intézménye azért nem tiltott, mert maga a vrbosszú intézménye arról szól, hogy ne legyenek a családok, törzsek, társadalmi csoportok között háborúk amiatt mert az egyik csoport tagja megölte a másik csoport tagját, hanem rendezzék le 1-1 alapon.
Manapság ez kegyetlennek tűnik - de ismétlem, az Iszlám nem kötelezővé teszi, hanem ellenkezőleg: felmentést ad alóla, és azt mondja, hogy Isten szemében kedvezőbb az, ha a vérbosszú helyett megbocsátanak, vagy vagyoni kártérítést kérnek.
De a vérbosszú még mindig jobb, mint amikor két család/törzs/társadalmi csoport/ország egymás ellen háborúzik.
Pl. 2001.9.11-én meghalt 3000 amerikai - erre az USA háborút indított Afganisztán, majd Irak ellen. Az áldozatok száma százezres nagyságrendű, a menekültek száma meghaladja az 1 milliót. Ennél még a vérbosszú is jobb. Bár én nem helyeslem a vérbosszút, de százezer halottnál, és milliónyi menekültnél még az is jobb (mert akkor százezer helyett csak 2x3000 halt volna meg - ami soknak hangzik, a százezernek csupán a töredéke, és a többiek élhettek volna és elmenekülnie sem kellett volna senkinek, és vrosok, infrastruktúra, iskolák, kórházak és gyárak sem lettek volna lebombázva).

annamanna 2015.01.09. 02:48:10

@teddybear01: azt mondod, hogy néhány rajzért halomra kell lőni az újságírókat."
WTF? Miről beszélsz? Hol írtam ilyet?
Az agyszüleményed helyett ezt írtam:
"A lapkiadót kéne most felelősségre vonni a dolgozók halála miatt!!!"
Ez egészen másképp hangzik.

"Nevezd meg a megbízókat, ha tudod!"
Hú, ez valami egészen titkos dolog lehet.
Itt van ezzel kapcsolatban egy cikkrészlet:

"A Charlie Hebdo politikai és egyéb kapcsolatai

A Charlie Hebdo a francia sajtó egy igen érdekes szereplője, és nemcsak durva humora, és a Voltaire-féle maxima melletti végletes kitartása miatt (“Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.”). Az újságot legendák és pletykák tucatjai lengik körül (A lapot Hara-Kiri néven alapitották 1960-ban, 1970-től kapja a Charlie Hebdo nevet, majd 1992-ben ismét átesett egy jelentősebb átszervezésen.). Egyes források tudni vélik, hogy a szatirikus magazin 90-es évek elején történt átszervezésének a szálai egyenesen Mitterrand akkor köztársasági elnökig értek és az átszervezést tulajdonképpen az Elysée egy titkos pénzalapjából finanszírozták."
franciapolitika.blog.hu/2015/01/08/211_charlie_hebdo_kerdesek_vitak_kovetkezmenyek
(A hivatkozott francia szöveg:
"Charlie Hebdo avait été créé en 1992, officiellement par Philippe Val, Gébé, Cabu et Renaud, officieusement par le président François Mitterrand avec les Fonds secrets de l’Élysée.
Charlie Hebdo avait été administrateur du Réseau Voltaire, avant de s’en retirer, en 1997, en désaccord avec l’association. Le journal militait pour l’interdiction du Front national, tandis que le Réseau Voltaire défendait le droit d’association du FN tout en militant pour l’interdiction de sa branche armée, le DPS [1]. Par la suite, les rapports entre les deux groupes se durcirent : Charlie Hebdo attribuait les attentats du 11-Septembre à Al-Qaïda et se lançait dans une violente campagne anti-islamique. Au contraire, le Réseau Voltaire démontrait l’impossibilité de la version officielle et accusait une faction du lobby militaro-industriel US. Enfin, en 2007, le directeur de Charlie Hebdo se rapprochait du président Nicolas Sarkozy, tandis que celui-ci donnait des instructions pour éliminer le président du Réseau Voltaire, qui s’est exilé." www.voltairenet.org/article186406.html
Tehát ezek szerint a WTC után a lap erőszakos iszlám ellenes kampányba kezdett, és is Sárközyhez közel állt.

@verkli: azon gondolkoztam, hány agysejted pusztult el az erőlködéstől, amíg ezt leírtad. Valószínűleg nem sok, a VV7 már kiölte az állomány nagy részét. Biztos voltam benne, hogy a "Viki nem nő, csak egy lyuk"-szintről nevetgélsz, azért néztem meg, hol kommenteltél utoljára. Nem tévedtem. Így legyen ötösöm a lottón.

@fehérfarkas: nekem ezért volt érdemes elolvasni ezt a cikket: franciapolitika.blog.hu/2015/01/08/211_charlie_hebdo_kerdesek_vitak_kovetkezmenyek Nagyobb a rálátása az események helyszínére. Itt pedig más okból érdemes nézelődni (ha van egy kis időd rá): konteo.blogrepublik.eu/2015/01/08/charlie-hebdo/ A blogger egy volt rendőrtiszt, tehát ő emiatt figyelhet fel érdekes részletekre (mint tudjuk, az ördög a részletekben lakik).

annamanna 2015.01.09. 04:00:34

@fehérfarkas: ezt még neked ajánlom, mert arról tanúskodik, hogy aki írta, ismeri a wahabita szokásokat: www.hidfo.net.ru/2015/01/08/parizsi-tamadas-iszlam-allam-al-kaida-vagy-valami-mas

ex-dr. vuk 2015.01.09. 09:37:40

@teddybear01: nagyjabol ugyanigy vagyok en is

ex-dr. vuk 2015.01.09. 09:40:00

@fehérfarkas: a katolikus vallas szerint a fogamzasgatlas bun, a hazassag elotti szex bun. Szerinted ezt hany katolikus tartja be?
Na ugye.

ex-dr. vuk 2015.01.09. 09:42:21

@fehérfarkas: megint csak azt irod, hogy a muszlimok ELLEN mik tortentek. Erdekes, ugyenezek a hatalmak nem bantottak a buddhista, hindu, egyeb vallasokat? Miert nem? Eleg ha elgondolkodsz rajta.

fehérfarkas 2015.01.09. 11:21:31

@annamanna:
Köszi a cikket , meg a többi cikket is :)

teddybear01 2015.01.09. 12:07:05

@annamanna: Nem értem a műbalhét. Éppen ezen a blogon magyaráztad el, hogy miért kellett annak a két elmebetegnek halomra lőni egy tucat újságírót. Ezzel egy sorba soroltad magadat velük, csak éppen(remélhetőleg) te még nem gyilkoltál. Őszintén remélem egyébként hogy nem is fogsz. De Hitler és Sztálin se gyilkoltathatott volna meg annyi ember a tifélék közreműködése nélkül.

Ami azt illeti szánalmas vagy. Az ilyen hidegvérű gyilkosságokra nincs mentség. Azonkívül meg ezt a két alakot a franciák befogadták, kaptak egy új, jobb élethez lehetőséget, de ők úgy döntöttek, hogy beleszarnak a segítő kézbe, sőt ártanak. Te ilyeneket támogatsz. De hát a szenny mindig összefolyik előbb-utóbb.

fehérfarkas 2015.01.09. 12:43:29

@ex-dr. vuk:

Azért, mert most az Iszlám vs. nem Iszlám dolgokról van szó. Például arról, amiről itt ezen a poszt kommentjeiben is megy a vita, hogy valóban van-e Iszlám vs nem Iszlám világ közti erőszakos konfliktus. Valóban az Iszlám erőszakos-e? Valóban az erőszak-e az Iszlám alapja, és a békés oldala csak egy meg, mert az erőszakos oldala az igaz? Valóban az Iszlám vallás, muszlim országok, Iszlám civilizáció-e a legerőszakosabb, leggyilkosabb?

ex-dr. vuk 2015.01.09. 14:31:35

@fehérfarkas: nem tudom, hogy az-e, de valahogy a gyakorlat azt mutatja, hogy igen.

Valamiert azonnal tudtam, hogy iszlamistakrol beszelunk, amikor annyit olvastam, hogy 2 fegyveres automata fegyverekkel lekaszabolt ujsagirokat... itt fontos az is, hogy kiket, es hogy ketten voltak, tehat nem sima agybajrol van szo, hanem celzott tamadasrol - ilyet egy sima megzakkant ember nem csinal (plane ketto egyszerre). Ha arrol olvasol, hogy ongyilkos merenylo felrobbantotta magat itt ott - je', meglepetes, egy iszlam dzsihadista volt. 99%-ra biztos lehetsz benne (es hogy az iszlam neveben elkovetett nyugat-ellenes tamadasrol van szo).

Szoval mondd meg te, hogy az iszlam eroszakos vagy sem. Keszseggel elhiszem, hogy ez egy kis alfaja az iszlamnak, de akkor is az.

fehérfarkas 2015.01.09. 15:24:25

@ex-dr. vuk:
Nem akartam eddig a politikai dolgokat belevinni a vitába, de most már nem lehet kihagyni a válaszból.
A gyilkosok Szíriában Assad ellen mentek ki harcolni és onnan jöttek vissze. Azon szír Assad ellen, akik ellen a nyugati média azt írja, hogy az USA és a nyugati kormányok "a saját népét gyilkoló diktátor ellen a demokráciáért szabadságharcoló mérsékelt szír lázadókat" támogatják pénzzel, fegyverekkel, logisztikai segítséggel, valamint az állampolgáraiknak szabadon engedik, hogy idegen országba idegen kormány ellen menjenek harcolni. Kb. 10-15.000 európai harcol most Szíriában és Irakban az ottani kormányok és nép ellen. A nyugati média haugságaival ellentétben ennyire szírek, és ennyire mérsékeltek, ennyire a diktatúra ellen, ennyire a demokráciálrt harcolnak.
Én ezt már tavasszal is írtam, meg tavaly is, amikor még nem az ISIS, hanem az al-Nusra Front volt a legerősebb Assad ellenes csoport.

Én már akkor megírtam, hogy most még örülnek a nyugati politikusok, hogy milyen sokan harcolnak Assad ellen, mert azt hiszik ezzel Assad bukását okozhatják (Kaddafiéhoz hasonlóan) - de amikor majd az Európából oda harcolni kiment szélsőségesek visszajönnek, akkor majd az arcukra fagy a mosoly. Miért? Mert a szélsőséges az szélsőséges marad, csak kint fegyvert és harci tapasztalatot szerez - és visszejőve Európában ugyanazt fogja csinálni mint odakint. És nem a Charlie Hebdo újságíróinak lemészárlásával kezdődött ez, hanem már tavasszal egy zsinagóga ellen. Csupán ez volt eddig a legnagyobb merényletük.

Ismétlem: Európából kb 10-15.000 szélsőséges ment ki Irakba és Szíriába az elmúlt 3,5 évben az ottani kormányok ellen (főleg Assad ellen) harcolni, akiket az európai kormányok nemcsak szabadon engedtek oda menni, hanem fegyvereztk és pénzzel is támogattak. 10-15.000 ilyen emberről van szó. És ezek közül, akik nem halnak meg a csatatren majd vissza akarnak térni.
Az hiú ábránd, hogy majd az Iszlám Állam területén letelepednek és az európai állampolgárságukat lecseréluk arra. Ugyanis az ISIS által saját magát elnevezett Iszlám Állam nem létezik. Az ISIS a területfoglalásai ellenére is csupán terrorszervezet. Az ISIS nem állam, nem kalifátus, hanem terroriszerevet a világ összes muszlim országa számára, az Iszlám Konferencia Országai (OIC), az Arab liga, és a muszlim vallási vezetők számára is. Ráadásul a muszlim országok a saját hadseregükkel harcolnak az ISIS ellen. Aki pedig valamelyik muszlim országban ISIS tag, az örüljön ha egy szekuláris muszlim országban kapják el, mert ha konzervatív, teokratikus muszlom országban (pl. Szaúd Arábia, Irán), akkor ott ezért kivégzik/halálra ítélik. Vagyis az ISIS-eseknek nincs ott maradásuk, így majd vissza kell menniük a saját hazájukba, ami azt jelenti, hogy az európai országok állampolgárainak az saját európai országaikba.

Gondolom elhitted a nyugati médiának, hogy az USA és az európai kormány a népírtó diktátor Assad elleni demokráciáért szabadságharcoló lázadókat támogatják. Most majd ki fog derülni, hogy ez hazugság. A valóságban az USA és a nyugati országok a terroristkat támogatják.
A valóságban Assad ugyen nem egy skandináv demokrata, de a népírtó diktátortól nagyon messze van.
A demokráciáért szabadságharcoló szír lázadók a valóságban nem a demokráciáért, és nem szabadságharcolnak, és többségük nem is szír (hanem kb 70 országból ment oda), és nem is lázadók, hanem terroristák.
Obama az interjúiban folyton azt mondja, hogy az USA az FSA-t támogatja és nem a terroristákat. Csakhogy az FSA nem egy szervezet a sok közül, hanem ernyőszervezet, amely alá sok más szervezet tartozik. Pl. az FSA legnagyobb és legerősebb tagszervezete a Maaloula és Saidnaya kerésztnyeit (akik még Jézus nyelvét, az arámit beszélték) elüldöző és népírtó al-Nusra Front, amely nem más mint az al-Kaida szíriai leányszervezete. Az ISIS pedig a Daeshnek az átnevezése - a Daesh pedig az al-Kaida iraki leányszervezete.
Ráadásul az USA most az ISIS ellenes háborúban is az Assad ellen harcolókat támogatja, és Iránnal sem akar szövetséget kötni. Így nagyon nehéz a terroristák ellen sikeresen harcolni, ha azokat gyengítjük, akik éve óta szó szerint a saját hadseregükkel harcolnak a terroristák ellen - pontosabban azon terrüristák ellen, akiket mi a Nyugat támogatunk ellenük.
Assad megmondta, hogy terroristákat támogatni rossz dolog, mert a fagyi visszanyal: "terroristákat támogatni olyan, mint kígyót melengetni az ölünkben, előbb-utóbb a gazdáját is megharapja". Most pont ez történik, a "kígyó" már nemcsak Assadot és a szír népet, hanem minket, a "gazdáját" és "megharapja".

A félreértések, és félremagyarázások elkerülése végett: nem a terroristákat, nem a gyilkosokat támogatom, hanem pont ellenkezőleg: őket elítélem és úgy büntetném őket mind a szaúdiak vagy az irániak (kivégzéssel/halál büntivel), és a terroristákat támogató és finanszírozó politikusokat és titkosszolgálati vezetőket is ugyanígy büntetném. akkor egy sokkal béksebb és biztonságosabb világban élhetnénk.

ex-dr. vuk 2015.01.09. 16:10:49

@fehérfarkas: azzal egyetertek, hogy a nyugatnak senkit sem kellene fegyverrel tamogatnia... ha valami gubanc van es segiteni akar akkor sokkal megbizhatobb SAJAT bekefenntartokat kuldeni, es nem kikepezni a kovetkezo iszlam allamot.

De azert van megiscsak valami kulturalisan is .. hogy lehet az, hogy a vilaghaboru utan az egyetlen terulet, ahol allandoan harc dul az kozel kelet (persze volt neha itt-ott kvazi usa-orosz osszecsapas is mint korea es vietnam, de nem allandoan). Az arabok perzsak pakisztaniak kornyeken meg gyakorlatilag allando a csihipuhi evtizedek ota. Engem mondjuk nem is zavarna annyira, ha nem hozzak at hozzank is...

fehérfarkas 2015.01.09. 23:41:47

@ex-dr. vuk:
A tények azt mutatják, hogy a világ legbiztonságosabb országai közé tartoznak a muszlim országok (kivéve az éppen háborúsak/polgárháborúsak).
Több mint 40 muszlim többségű ország van., ezek között sajnos van néhány háborús, polgárháborús ország. De ezekben egy közös van: mindegyikben a háborúkhoz/polgárháborúkhoz külföldieknek is köze van. Szíriában sem a szírek (katonaság vs civilek) összecsapása okozta a háborút, hanem számos külföldi terrorista volt a tüntető tömegben fegyverekkel, és 7 rendőrt megöltek. A szír kormány ezután vetette be a katonaságot. Csakhogy kiderült, hogy a gyors rendteremtés helyett katonailag jól kiképzett és jól felfegyverzett tömegről van szó. Aztán a harcokban az elesett "lázadók"-tól elvett igazolványok alapján derült ki, hogy valójában a többségük nem szír, hanem kb 70 országból odament szélsőséges. Szerb, bosnyák, csecsen háborús bűnös ugyanúgy van köztük, mint amerikai, nyugat-európai, ausztrál állampolgár. Többségük muszlim, de vannak köztük ateisták és keresztények is (pl. az elmúlt pár hónapban legalább 2 franciaországi keresztényről olvastam cikket, hogy az ISIS-hez csatlakozni akart menni, csak a határon lekapcsolták őket). A nyugati országok egészen 2014 nyaráig semmit sem tettek a Szíriába és Irakba kimenő állampolgáraik ellen, akik ott szélsőséges csoportokhoz csatlakoztak. Miért is tettek volna, hiszen az USA és a nyugati országok pénzelték és fegyverezték ezeket a szélsőséges csoportokat a szír Assad kormánya ellen.
Csupán a tavaly tavaszi németországi és franciaországi merényletek után kezdték a nyugati hatóságok kimenni akaró szélsőségeseket lekapcsolni a határokon/repülőtereken. Ugyanis megijedtek attól, hogy az ode kimenő és szélsőséges csoportokhoz csatlakozók valamikor vissza is fognak jön, és itt ugyanazt fogják csinálni, mint ott. Csakhogy addigra már több mint 10.000 európai állampolgár ment ki oda harcolni.
Így a kérdés az, hogy ilyenkor mit lehet tenni?
Az én válaszom egyszerű: leállítani az Assad ellenes csoportok finanszírozását és támogatását, és hagyni, hogy a szír hadsereg teljesen felszámolja őket.
Az ISIS által elfoglalt területeken pedig elfogadni Irán és Szíria katonai segítségét, és közös erővel, összehangolva legyőzni és teljesen megsemmisíteni őket.
És elfogadni azt, hogy Assad-rezsim fogja irányítani továbbra is Szíriát, és Oroszországnak továbbra is ott marad a szír Tartusban az egyetlen Földközi-tengeri kikötője, és Szíriába nem fog sem NATO, sem amerikai katonai támaszpont épülni. És Irán elleni nemzetközi szankciókat is megszüntetni, és kibékülni Iránnal. És persze azt is elfogadni, hogy iraki poltikáját a Nyugat teljesen elbaltázta, és Irakot Oroszország-Kína-Irán kezébe toltuk át, Meg különben is, minket nyugatiakat amúgy sem az ottaniak élete, kultúrája, társadalma érdekel, hanem csakis az olaja. Ezért bombázzuk őket, ezért háborúzunk ott, ezért támogatunk a velünk nem szövetséges kormányok ellen terrorista csoportokat. Ugyanis az olaj uralja a világot.

Az olaj és földgáz létfontosságú a világgazdaság számára - éppen ezért, aki az olajkészleteket uralja, az a világot uralja. Ezért van Közel-keleten annyi konfliktus, és ezért avatkozik be az USA hol nyiltan (katonailag), hol burkoltan (puccsokkal, vagy terroristák támogatásával).
Önmagában (külön-külön) nem a közel-keleti országok a legnagyobb olajtartalékkal rendelkezők, meg nem is a legnagyobb olajtermelők.
De az olajexport területén 4-ből 3 közel-keleti ország (mert jóval kevesebb olajat fogyasztanak, mint amennyit kitermelnek).
És, ha külön-külön nem is a közel-keleti országok a legnagyobb termelők és olajmezők birtokosai, de összeadva a közel-keleti régió országai adják a világ olajtermelésének kb 30%-át (29,53%).
A világ olajtartalékaival az OPEC tagországok rendelkeznek, és az OPEC olajmezeinek/olajtartalékainak 81,8%-a közel-keleti országokban van (www.opec.org/opec_web/en/data_graphs/330.htm).
Az olajtartalékok és a kitermelés nagysága/mértéke közti különbség jól mutatja mely országok mennyire zsákmányolják ki a saját olajtartalékaikat/olajmezeiket, és hosszú távon melyek tudják a termelésüket fenntartani, biztosítani.
És az amerikai cégek nem véletlenül vannak ott a közel-keleti olajkitermelésben.
És nem véletlen, hogy azok a közel-keleti országok, amelyek vagy nem engedik oda az amerikai olajcégeket a kitermelésbe, vagy csak nagyon korlátozottan, vagy a kínaiakat túlságosan beengedik az olajkitermelésükbe, azok az USA ellenségeivé válták, és a rezsimjüket vagy megdönteni, vagy szankciózni, vagy bombázni, vagy proxy háborúzni (=külföldi terroristák támogatásával) kell ellenük.

fehérfarkas 2015.01.10. 00:41:43

@ex-dr. vuk:
Meg még egy másik dolog. A nyugati nagyhatalmak gyarmatosításai után az új határokat a gyarmatosító nyugati országok húzták meg. De az etnikai, nyelvi, vallási, kulturális, társadalmi, és gazdasági határok figyelembe vétele nélkül (valójában nagyon is figyelembe vették, és direkt ezért így húzták meg az "oszd meg és uralkodj" elv jegyében, hogy ne tudjanak erős, függetlenségre törekvő államok létrejönni).
A történelmi Szíria, amely terület méga Római Birodalomban jött létre és egészen az 1. világáború végéig egységes maradt, azt a britek és franciák darabolták fel 4,5 országra: mai Szíria, Libanon, Izrael (akkoriban még Palesztina), Jordánia - valamint feledik országként (mert nem számít hivatalos országnak) Palesztina (ez a korábbi Palesztinának a töredéke).
Pakisztán egy mesterséges ország számos etnikummal és nyelvvel. Sokat elmond az országról, hogy többen beszélik az országban az angolt anyanyelvi szinten (a brit gyarmati örökség részeként) mint a hivatalos kormányzati nyelvet az urdut.
Vagy ott vannak a malájok. Indonézia, Szingapúr, Malajzia, Fülöp-szigetek, Brunei szultanátus többségi lakossága a maláj. Hogy hol vannak az országhatárok, azt a britek, hollandok és portugálok döntötték el. Az országhatárokat az döntötte el a 20. sz-ban, hogy melyik terület volt portugál, melyik brit, és melyik holland gyarmat.

Ha visszagondolsz az elmúlt 100 évre Európában, akkor azt láthatod, hogy a mesterséges országhatárok (amiket az 1. vh után húztak meg) hova vezettek: egy 2. világháborúhoz, aztán fél évszázaddal később egy dél-szláv háborúhoz, most pedig az ukrán polgárháborúhoz (Ukrajna is a 20. sz-ban létrejött mesterséges ország ugyanúgy mint Jogoszlávia, Csehszlovákia vagy a Szovjetunió voltak). De a más országokat feldaraboló gyarmatosító briteket is lehet említeni: az észak-ír kérdést egészen az ezredforduló környékéig nem tudták békésen megoldani, és odáig folyamatosak mind a katonai beavatkozások, mind pedig a terrortámdások. Voltaképpen a muszlim terroristák nagyon sok módszert vettek át az IRA-tól. De emellett persze ott voltak évtizedeken keresztül a baszk és korzikai terroristák is. Meg Németországban és Olaszországban a szélsőbalos/kommunista terrorista csoportok.
Nyugat-Berlinben meg a CIA terroristákat képzett ki, akiket majd a határon átdobva a szocialista országok ellen vetnek be. De ugyanígy a szocialista országoknak is meg voltak a saját terroristái, mi magyarok a hírhedt Carlosnak adtunk menedéket a hidegháború idején.

Az a gond, hogy a nyugati politikusok már annyira bebeszélték "a Kelet el akarja pusztítani a Nyugatot, mert irigy rá és ezért gyűlöli", hogy ezt a saját maguk által kitalált propagandát el is hitték. És minden évtizedben van valahol Ázsiában nyugati katonai beavatkozás. Viszont keleti országot mikor láttál utoljára a Nyugat területére katonailag bejönni? Vajon miért van az, hogy a nyugati országok építenek katonai bázisokat Keleten (Ázsia számos országában) és a keletiek Nyugaton? Vajon miért van az, hogy a nyugati országok szankcióznak keleti országokat, és nem pedig a keletiek a nyugatiakat?
Vagyis a Nyugat jelenleg (a 2. világháború óta) annyival békésebb a Keletnél, hogy oda exportáltuk a háborúskodásainkat/háborúinkat.
A terrorizmus pedig ezért nem tud megszűnni, és ezért nem is képes a Nyugat érdemben harcolni a terrorizmus ellen, mert a terroristákat használja a Nyugat a proxy háborúihoz (Líbia, Szíra, stb...). Csakhogy a szélsőségesek azok szélsőségesek, akiket nem lehet úgy irányítani mint egy reguláris hadsereget, és előbb-utóbb a szélsőségesek a gazdáikra is rátámadnak. Európában és Ausztráliában ennek bizonyítékait látjuk. Mindkét kontinensen az elmúlt pár évben a muszlim terrorizmust a Szíriából és Irakból hazamenő európai és ausztrál állampolgárok követték el.

Egyébként lehet gyors eredményt elérni, csak ahhoz az európai képmutató módszerek helyett az iráni és szaúdi módszereket kellene bevezetni: al-Kaida és ISIS tagságért automatikusan halálbüntetés jr az elfogottnak. A kevésbé agresszív terrorcsoportok tagjainál a mezei tagoknak börtön, a vezetőiknek és a merényletet már elövetetteknek pedig halálbünti. Ja, és a Muszlim Testvériséget Európában és az USÁ-ban is terrorista szervezetté kellene minősíteni, ahogy a muszlim országok többségében annak számít.

annamanna 2015.01.10. 02:29:14

@fehérfarkas: mivel én nem vagyok olyan szakértő, profi a témában, mint te, ezért nekem csak még ez a három dal jutott eszembe:
www.youtube.com/watch?v=YVd8o9v6FMw
www.youtube.com/watch?v=BJceRTvD9Fo (az ügy minden halottjára érvényes)
www.youtube.com/watch?v=Dk_Y2VC5_pI

annamanna 2015.01.10. 02:39:47

@teddybear01: "Éppen ezen a blogon magyaráztad el, hogy miért kellett annak a két elmebetegnek halomra lőni egy tucat újságírót."
Nem magyaráztam ilyet.
"Ezzel egy sorba soroltad magadat velük"
Nem soroltam velük magamat egy sorba.
"csak éppen(remélhetőleg) te még nem gyilkoltál. Őszintén remélem egyébként hogy nem is fogsz."
Örülök, ha őszintén reménykedsz. Reménykedj hát őszintén.
"De Hitler és Sztálin se gyilkoltathatott volna meg annyi ember a tifélék közreműködése nélkül."
Kik a tifélék?
"Ami azt illeti szánalmas vagy."
Valóban?
"Az ilyen hidegvérű gyilkosságokra nincs mentség."
Hol olvastál rá mentséget?

"Azonkívül meg ezt a két alakot a franciák befogadták"
The brothers were born in the 10th arrondissement of Paris, a nondescript district only a short distance from the offices of the magazine they are accused of targeting.
www.dailymail.co.uk/news/article-2900941/Who-Charlie-Hebdo-gunmen-Islamic-fanatics-claimed-Al-Qaeda-Yemen-shooting-12-dead.html

"de ők úgy döntöttek, hogy beleszarnak a segítő kézbe"
They were orphaned when their Algerian-born parents died while they were still young boys. Their parents are likely to have arrived in France after the bitter war of Algerian Independence which ended in 1962.

hu.wikipedia.org/wiki/Alg%C3%A9riai_h%C3%A1bor%C3%BA

Cherif grew up in a children's home in Brittany before returning to live in northern Paris.
Until the US-led Iraq invasion in 2003 he was typical of many of the young men from poor immigrant communities who live in the grim suburbs circling the capital.

A témához kapcsolódóan ezt a filmet ajánlom szíves figyelmedbe: port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=69591

"De hát a szenny mindig összefolyik előbb-utóbb."
Itt milyen szenny folyt össze?

Ami azt illeti, mulattatsz. Ha nagyon komoly akarok lenni, akkor még ennyit írok: Stultorum infinitus est numerus [The number of fools is infinite] Eccles 1:15 A Károli úgy adja vissza: Az egyenetlen meg nem egyenesíthető, és a fogyatkozás meg nem számlálható. A katolikus verzió pedig: Ami görbe, nem válhat egyenessé, ami nincs, azt nem lehet számba venni. Ha ennél nincs több eszed, sajnos nem tudok kölcsön adni. Nem fogom a végtelenségig magyarázni, hogy hamisan vádaskodsz, mert van olyan homály, amit nem lehet eloszlatni.
Jézus maga azt mondta:
Monda pedig az Úr: Mihez hasonlítsam azért e nemzetségnek embereit? és mihez hasonlók?
Hasonlók a piaczon ülő gyermekekhez, kik egymásnak kiáltanak, és ezt mondják: Sípoltunk néktek, és nem tánczoltatok; siralmas énekeket énekeltünk néktek, és nem sírtatok.
Mert eljött Keresztelő János, a ki kenyeret sem eszik, bort sem iszik, és ezt mondjátok: Ördög van benne.
Eljött az embernek Fia, a ki eszik és iszik, és ezt mondjátok: Ímé a falánk és borivó ember, a vámszedők és bűnösök barátja.
És igazoltatik a bölcseség minden ő fiaitól.

teddybear01 2015.01.11. 22:57:42

@annamanna: ""De hát a szenny mindig összefolyik előbb-utóbb."
Itt milyen szenny folyt össze?"

Összeálltál a terroristákkal. Mentegeted a gyilkosságaikat A szememben megegyezel velük. Talán még te nem gyilkoltál, de az észjárásod megvan hozzá.
És ne is próbálj ellenkezni, mert te jelentetted ki, hogy joguk volt megölni azokat az újságírókat. Semmilyen indokból nem volt joguk embereket megölni .

annamanna 2015.01.12. 03:36:10

@teddybear01: "És ne is próbálj ellenkezni"
Nem is próbálok meg ellenkezni :)

"mert te jelentetted ki, hogy joguk volt megölni azokat az újságírókat."
Nem jelentettem ki, hogy joguk volt megölni azokat az újságírókat.

Nézd, ne haragudj, de te tényleg irtó mulatságos vagy.
Ez ugrott be rólad:

Talán csak a Bolond mulatságos, ahogy integet, hogy majd ír! Igen.
És nem felejt el semmit. Szeretlek.
Sosem lesz vége. Sosem lesz vége.
Sosem lesz vége. Sosem lesz vége.